Kőbánya nem akar türelmi zónát

Gidró Kriszta
1999. 11. 19. 23:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kőbánya tiltakozik, mert a főváros a kerületbe vezető útvonalon akarja kijelölni a türelmi zónát. György István polgármester elmondta azt is: felfüggesztette a képviselő-testület egyik, telekeladásra vonatkozó döntését, mert álláspontja szerint az értékesítés sértené az önkormányzat érdekeit. Elfogadhatatlannak tartom, hogy a kerület és a Belváros közötti egyetlen összekötő útvonal, a Kőbányai út mentén akarja kijelölni a türelmi zónát a főváros – jelentette ki Kőbánya polgármestere. A fideszes György István szerint nem vetne jó fényt a városrészre az, ha csak a türelmi zónán keresztül lehetne megközelíteni, de a kerületi lakosok sem örülnének neki, ha örömlányok között kellene eljutniuk a Belvárosba. A polgármester elmondta: nyáron felbontották a Kőbányai utat, s az arra közlekedők szó nélkül tűrték az állandó dugókat, mert reménykedtek, hogy legalább az út egyik felét járható útburkolattal látják el. Ehhez képest a munkálatok végén a kockaköveket rakták vissza, s azóta a Kőbányai út rosszabb minőségű, mint eddig. György István bejelentette: amennyiben a főváros itt jelöli ki a türelmi zónát, úgy a kerület kérni fogja, hogy nevezzék át a Kőbányai utat. A polgármester beszámolt arról is, hogy felfüggesztette a képviselő-testület egyik döntését, mert álláspontja szerint annak végrehajtása sérti az önkormányzat érdekeit. A testület ugyanis versenyeztetés nélkül kívánja eladni a Kőrösi Csoma út–Maláta utca–Mádi utca által határolt telket. Október 26-i ülésükön a képviselők úgy döntöttek: előbb megalkotják a területre vonatkozó részletes rendezési tervet, s csak ezután adják el az ingatlant. Ezzel ellentétesen azonban a testület november 16-án újratárgyalta a kérdést, s a többségben lévő szocialista és szabad demokrata képviselők megszavazták az előterjesztést. György István elmondta: a terület értékesítése előtt meg kellett volna szüntetni a korábbi határozatot, illetve a döntés előtt ki kellett volna kérni a környezetvédelmi és településfejlesztési bizottság véleményét is. Az önkormányzat egyik rendelete ugyanis az ingatlanvagyon eladását ezen bizottság véleményéhez köti. György István azért sem ért egyet a terület eladásával, mert a vevő ott benzinkutat akar építeni. A polgármester szerint egyrészt a kerületben az utóbbi időben túl sok töltőállomás épült, másrészt a benzinkút eladásával járó extraprofitról az önkormányzat nem mondhat le egy magáncég javára. A döntés felfüggesztése miatt a testületnek újra kell tárgyalnia a kérdést, a polgármester a jövő hétre hívta össze a rendkívüli ülést.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.