Kiss László tanítványai három hete edzőtáboroznak Cipruson, a női úszóválogatott szövetségi kapitánya szerint kitűnő körülmények között készülhetnek. A Kiss-csapat formaellenőrző versenye a decemberi rövidpályás Európa-bajnokság lesz Lisszabonban, ahol Kovács Ági újabb triplázásra készül.– Ne kíméljen, árulja el, milyen idő van Cipruson. – Hát, havat még nem láttunk. Habár, ma a hőmérséklet kissé visszaesett, csak huszonhárom fok van, s a szél is feltámadt. A csapat egy tengerparti szállodában lakik, amelyhez közel van az uszoda, ahol versenyzőim ötvenméteres nyitott medencében edzenek. A körülmények tehát jók, az eltervezett edzésmunkát eddig maradéktalanul el tudták végezni. – Gondolom, a felkészülés elején nem kímélte tanítványait. – Nem nyaralni jöttünk. Az első két héten a mennyiségen volt a hangsúly. Dr. Kausz István, a válogatott orvosa felméréseket végzett, és soha nem tapasztalt terheléseket mért. Egyedül Risztov Éva betegeskedett, torokgyulladás akadályozta a felkészülését. Güttler Karcsi is velünk van, harmincegy évesen is fiatalos lendülettel edz. – Hogyan érzi magát a visszatérő Kovács Ági? – Ági több mint egy éve nem volt velünk külföldön edzőtáborozni, számára is nagyon hasznos a közös felkészülés. Ezt edzéseredményei is jelzik. – Azt hallottam, hogy ezek még a mester várakozását is felülmúlták. – Hihetetlen, hogyan terjed-nek a hírek Ciprus és Budapest között. Ági valóban remek időeredményeket ért el. – Ez mit jelent számokban? – Maradjon a mi titkunk. Anynyit elárulhatok, hogy minden korábbi edzéseredményét megjavította. Az igazi felmérő a december 9-én kezdődő rövidpályás Európa-bajnokság lesz, ahol pontos visszajelzést kaphatok az eddig elvégzett edzésmunkáról. – Tanítványa milyen távon indul Lisszabonban? – A tervek szerint mindhárom mellúszó távon. – A nyári Eb-n három aranyérmet nyert. Képesnek tartja az újabb triplázásra? – Ha nem jön közbe semmi, akkor ismét három számban nyerhet. Hangsúlyozom, a rövidpályás kontinensbajnokság csupán egy állomás lesz Sydney felé, az egyetlen cél a sikeres olimpiai szereplés. – Nem azért mondom, hogy irigykedjen, jelenleg itthon tombol a tél. – Telefonon hallottunk a hazai havazásról. Remélem, szombatig javul a helyzet, és a Ferihegyi repülőtérről nem lesz gond hazajutni. Egyelőre azonban élvezzük a meleget, habár amint említettem, a hét végi huszonhét fokról csökkent a hőmérséklet...
Kovács Ági bombaformában
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!