Krenz rács mögött

1999. 11. 08. 23:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A lipcsei szövetségi bíróság tegnap jóváhagyta az egykori keletnémet állampárt, az NSZEP három vezető funkcionáriusára két évvel korábban kirótt ítéleteket, így jogerőssé váltak.Egon Krenzet, az NDK utolsó államfőjét, Günter Schabowskit és Günther Kleibert, az NSZEP politikai bizottságának tagjait azért vonta felelősségre a berlini tartományi bíróság, mert vétkesnek tartotta őket a belnémet határon érvényes tűzparancsban és a nyugatra menekülő keletnémetek halálában. Ezért 1997 augusztusában Krenzet hat és fél évi, két vádlott-társát három-három évi börtönre ítélte. A vádlottak az ítélet felülvizsgálatát és saját felmentésüket kezdeményezték, azt hangoztatva, hogy ártatlanok a felhozott vádpontokban. Az ügyész szintén felülvizsgálatot kért, mert túl enyhének találta a kiszabott ítéleteket (Krenz esetében például 11 évet kért). A lipcsei bíróság 5. büntetőtanácsa helybenhagyta a berlini bírák határozatát. Ennek értelmében Krenznek és társainak több évre börtönbe kell vonulniuk. Krenz az elsőfokú határozatot „jogi tévedésnek” minősítette, és nem zárta ki, hogy helybenhagyó másodfokú ítélet esetén a strasbourgi ember-jogi bírósághoz fordul. A berlini fal leomlásának történelmi jelentőségét méltatta II. János Pál pápa tegnap Grúziában. Az európai népek életében új korszak beköszönteként méltatta a szentatya a berlini fal leomlását, emlékeztetve arra, hogy a kommunizmus idején a keresztények milyen üldöztetéseknek voltak kitéve. „Egy ateista ideológia hiába próbálta meggyengíteni, sőt megszüntetni az emberek hitét” – hangoztatta. Az egyházfő szerint az akkori eseményekben döntő szerepet játszott Eduard Sevardnadze grúz elnök, aki abban az időben a Szovjetunió külügyminisztere volt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.