Magyar néptánc, amerikai felkérésre

Dévényi István
1999. 11. 14. 23:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyarországi ősbemutatóra készül a Budapest Táncegyüttes. A Kelet Tangója című darab az Amerikai Egyesült Államok rangos művészeti ügynöksége, a Columbia Artists Management felkérésére készült, s a külhoni nézők májusban Zürichben már láthatták. Ma este a Nemzeti Színház közönsége is megismerkedhet Zsuráfszki Zoltán koreográfiájával.– A Columbia Artists számára nem volt ismeretlen a magyar népzene, néptánc, hiszen ez az ügynökség utaztatta korábban az Állami Népi Együttest is. Ugyanakkor kissé meglepődtek az ötleten, hogy egy magyar folklórmű is a River Dance műsoraihoz hasonló világshow lehet – tudtuk meg Zsuráfszki Zoltántól, a Budapest Táncegyüttes vezetőjétől, a darab koreográfus-rendezőjétől. Zsuráfszki Zoltán szerint az amerikai impresszárió figyelmét az kelthette fel, hogy a számára addig megszokott folklórműsorral szemben a Csárdás! megmutatja a néptánc és a néptáncos fiatalok táncházi szokásait, ám egy szerelmi történet keretében sokszínű összeállítást is nyújt a magyar, illetve a szomszédos népek eredeti néptáncaiból. A rendező-koreográfus játékmesterként jelenik meg a színpadon. A darab elején a nézők egy mezőségi táncházba csöppennek. Amikor kinyílik egy festett kalotaszegi láda – csodaláda –, a játékmester a táncházban szórakozó fiatalok között különféle rekvizítumokat, ezzel szerepeket oszt szét. (A fiú szerepét Fitos Dezső, a lányt Gömöri Éva, a vetélytársat Katona Gábor játszsza.) A történet a vőlegény, a menyasszony és a csábító háromszögében játszódik. A műsor a köztes történet ellenére sem táncszínházi – mondta el Zsuráfszki Zoltán –, hisz a dramaturgiája roppant egyszerű, s inkább az autentikus tánc bemutatása hangsúlyos. A Budapest Táncegyüttes Csárdás! A Kelet Tangója című darabjával januárban indul amerikai turnéra. A műsort a mai ősbemutatót követően november 21-én Zalaegerszegen, 22-én Kecskeméten láthatja a közönség.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.