Áder János házelnök kabinetfőnöke tegnap lapunkhoz is eljuttatta a Fiatal Baloldal (FIB) elnökének írt levelét, amelyben megdöbbenésének ad hangot a csütörtöki, rasszizmus elleni tüntetésen történtek miatt. Gyarmati László arról tájékoztatott: tekintettel Áder János akadályoztatására, Nagy Bercel elnöki tanácsadó személyesen vette át a Kossuth téren a FIB petícióját. A kabinetfőnök szerint a demokratikus hagyományokkal ellentétben a szervezők megakadályozták, hogy a házelnök megbízottja a beadvány átvételekor felszólaljon. A házelnök tanácsadója többek között azt kívánta elmondani: „A fiatal magyar demokrácia érettségét és erejét mutatja, hogy az ország polgárai nem fogékonyak a rasszista és idegengyűlölő ideológiák iránt. Amikor azonban az idegengyűlöletről, a faji előítéletekről beszélünk, tudnunk kell azt is, hol keresendő ezen ideológiák táptalaja, forrásvidéke. Nos, ezek az eszmék mindig a totális diktatúrák talaján bontakoztak ki, amilyen a hitleri fasizmus vagy a sztálini kommunizmus volt.” Gyarmati László bízik abban, hogy a FIB elnöksége elhatárolja magát a szervezők által tanúsított kirekesztő és antidemokratikus magatartástól. – A rendezvénnyel kapcsolatos előzetes egyeztetéseken sem szóban, sem írásban nem merült fel Nagy Bercel elnöki tanácsadó felszólalásának igénye, így a forgatókönyv elkészítésekor ezt nem tudtuk rögzíteni – olvasható a FIB közleményében. A FIB elnöksége ezek után semmi okát nem látja annak, hogy elhatárolódjon a szervezőktől.
Meghiúsult beszéd
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!