Bár erről hivatalos határozat még nem született, a különböző pártfórumokon egyértelműen az az álláspont fogalmazódott meg, hogy a szocialista pártnak szándékában áll államfőjelöltet állítani – közölte Lendvai Ildikó frakcióvezető-helyettes, az MSZP elnökségi tagja. A politikus annak kapcsán beszélt erről az MTI-nek, hogy Katona Béla szocialista képviselő a Napi Magyarországnak azt nyilatkozta: nem kell az MSZP-nek köztársaságielnök-jelöltet állítania. Szerinte ugyanis ennek csak közvetlen választás esetén van értelme. Lendvai Ildikó úgy fogalmazott: az ország legerősebb pártjának még akkor is kell jelöltet állítania, ha a parlamenti többség saját szája íze szerint dönt, hiszen meg kell mutatnia az MSZP-nek, hogy ő milyen embert tartana alkalmasnak a legfőbb közjogi méltóság tisztségére. Tájékoztatása szerint a jövő év elejétől a szocialisták egy széles körű tájékozódási folyamatot kezdenek az MSZP lehetséges államfőjelöltjének kiválasztása érdekében, jelenleg még nincs személyi javaslatuk. A párt alapszabálya szerint a jelöltállításról az MSZP kongreszszusa dönt.

Eseménynaptár – minden, ami színházi olimpia
Értesüljön minden programról, és ne maradjon le aktuális ajánlóinkról, tudósításainkról, kritikáinkról!