Minden út Rómába vezet

D.Z.
1999. 11. 29. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyre kiegyenlítettebb az olasz bajnokság, a hét végi forduló után három csapat áll azonos pontszámmal a tabella elején. A Lazio és a Juventus mellé felzárkózott az AS Roma is, sőt a Farkasok jobb gólarányukkal meg is előzték vetélytársaikat. Ez leginkább annak köszönhető, hogy a Juve és a Lazio vasárnap egymással mérkőzött, s a gólnélküli döntetlenjük a Romának volt jó.Az első két helyezett mérkőzését a Stadio Olimpicóban 65 ezer néző tekintette meg, ám túl sok öröme egyik szurkolótábornak sem volt a látottakban. A találkozó ugyanis meglehetősen alacsony színvonalú játékot hozott, a kapuk csak riktán forogtak veszélyben. A római csapat ezúttal, akár csak az Olympique Marseille elleni BL-meccsen a Mancini–Salas csatárduóval állt fel, és kettejük közül inkább Salas volt a veszélyesebb: negyedóra elteltével már sikerült is helyzetbe kerülnie, de a Van der Sart helyettesítő Rampulla hárított. A másik oldalon egészen a második játékrész elejéig kellett várnia az első lehetőségre, akkor Zambrotta lövésszerű beadása elsuhant a kapu előtt. A torinói gárda a kezdő csapatával játszotta végig a kilencven percet, még a Lazio mindhárom cserelehetőségét kihasználta. Sven Göran Eriksson ezt alaposan megbánta a 86. percben, hiszen a korábban beállított Simone Inzaghi ekkor piros lapot kapott. Ennek a döntetlennek leginkább az AS Roma örült, mert a fővárosi gárda győzelmével a tabella élére ugrott. A bordó-sárgák szurkolói csak a győzelmet tartották elfogadható eredménynek az Udinese otthonában, mivel a hazai csapatból sérülések és eltiltások miatt nyolc alapember hiányzott. A rómaiaknál a Laziónak két gólt vágó Montella szinte a pályán sem volt, ám csatártársa, Delvecchio megmentette a három pontot: előbb egy szögletet követően, majd pedig egy remek kontrából talált be, az első helyre röpítve csapatát (0-2). Az elmúlt hetek gyengélkedése után ismét nyerni tudott a Milan, ráadásul a piros-feketék rangadón diadalmaskodtak, lévén ellenfelük a két hellyel előttük álló Parma volt. A milánói csapatban majd egy év után ismét Rossi védett, mivel a fiatal portás, Abbiati az egyik edzésen súlyos sérülést szenvedett. A 20. percben újabb kulcsember esett ki a hazaiaktól: Albertini olyan szerencsétlenül ütközött, hogy le kellett cserélni, majd azonnal kórházba szállítani. Ott volt viszont a pályán Boban, aki először szerepelt a kezdő csapat tagjaként sérülése óta, s ha már ott volt, akkor szabadrúgásból meg is szerezte a vezetést. Ezt az argentín Crespo még kiegyenlítette, de a második félidőben Boban újabb szabadrúgása után Maldini volt eredményes. A meccs hőse azonban nem a horvát középpályás lett, hanem a veterán kapus, Rossi, aki az utolsó percben kivédte Crespo tizenegyesét. A 11. forduló eredményei: Bologna–Fiorentina 0-0, Pia-cenza–Verona 1-0, Cagliari –Bari 2-3, Lazio–Juventus 0-0, Lecce–Venezia 2-1, Reggina– Internazionale 0-1, Torino– Perugia 0-1. A tabella állása: 1. Roma 22 pont, 2. Lazio 22, 3. Juventus 22, 4. Internazionale 20, 5. Milan 20.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.