Mol-tervek

1999. 11. 17. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Mol Rt. számára kihívás a nemzetközivé válás, ezért a magyar olajtársaság a terveknek megfelelően folytatja a tárgyalásokat az INA horvát olajcéggel való fúzióról – mondta Mosonyi György, a Mol vezérigazgatója tegnap a magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara üzleti ebédjén. – A megafúziók megváltoztatják a világot, és ez üzenet a Molnak is – mondta Mosonyi György. Hangsúlyozta: egyelőre a régióra koncentrálják figyelmüket. Kifejtette, hogy amikor bejelentették fúziós tervüket az INA-val, akkor – főként a tengeren túli – részvényesek szokatlannak tartották az elképzelést. Napjainkra azonban sikerült meggyőzni őket arról, hogy ez a terv beleillik a magyar társaság hosszú távú stratégiai elképzeléseibe. Mosonyi György szerint az INA-val tervezett fúzió azért is volt szokatlan, mert eddig a régióban még senki sem jelentett be ilyen elképzelést. Mosonyi György azt is elmondta, hogy tanulmányozzák a szlovák Slovnaft társaság privatizációs pályázatát. A Mol célja, hogy még az idén megszülessen a jövő évi gázárképzésre vonatkozó törvényi szabályozás. Ennek érdekében tárgyalást folytatnak a kormánynyal, s 2000-ben elképzelhetőnek tartanak egy átmeneti időszakot a gázárképlet érvényesítésében – mondta. A Mol vezérigazgatója szerint az energiaárak liberalizációja szükséges, és nem igaz az, hogy a Mol ragaszkodna monopóliumához. u Gyors ütemben kívánja növelni piaci részesedését a PB-gáz kiskereskedelmi forgalmazásában a Mol Rt. Kettő-négy év alatt a hazai piac 25-30 százalékát szeretné magáénak tudni – jelentette ki tegnap Horváth Ferenc, az olajcég értékesítési diviziójának igazgatója. Elmondta: az olajtársaság üzleti tervei szerint a palackos és tartályos PB-gáz kiskereskedelmi forgalmazását 2000-ben 40 ezer tonnára, piaci részesedését pedig 14 százalékra kívánja fejleszteni. Ennek érdekében megkétszerezik a jelenleg 400 forgalmazói hely számát. Horváth Ferenc közölte, hogy a Mol Rt. bérpalackozási szerződést kötött a piacon többletkapacitással rendelkező társaságokkal is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.