Nem vonul ki az Ameritech

Putsay Gábor
1999. 11. 09. 23:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Ameritech International a korábbi híresztelésekkel ellentétben nem kíván megválni a Matávban lévő részesedésétől – jelentette ki tegnap Richard C. Notebaert, az amerikai multinacionális cég elnöke Orbán Viktor miniszterelnöknél tett látogatását követően. Újságírói kérdésre válaszolva az Ameritech elnöke elmondta: a magyar gazdasági környezet jó hatással van a Matáv Rt. működésére, ezért a cég vezetésében fel sem merült, hogy változtasson a Matávval kapcsolatos stratégiáján. Richard C. Notebaert elismerően szólt a magyar gazdasági növekedés üteméről és a kormány tevékenységéről. Mint mondta, ezt támasztja alá a munkanélküliek számának és az infláció mértékének csökkenése. A találkozón jelen lévő Straub Elek, a Matáv Rt. elnök-vezérigazgatója lapunk kérdésére elmondta, hogy nem esett szó a magyar távközlési piac előrehozott liberalizációjáról, sem pedig a Matáv-tarifák jövő évi módosításáról. Az Ameritech és a Deutsche Telekom által létrehozott Ma-gyarCom konzorcium birtokolja jelenleg a Matáv Rt. többségi tulajdonát. A két multicég konzorciuma – 50-50 százalék a tulajdonosi részesedés – a legnagyobb magyarországi befektető, a tavaly év végéig 1,7 milliárd dollárt fordított magyarországi beruházásaira. A hetvenezer alkalmazottat foglalkoztató Ameritech International az amerikai piac mellett meghatározó szereplője az európai távközlésnek is, mint a legnagyobb, Európa határain kívül eső befektető. A nyolcvanmilliárd dollár piaci értéket képviselő cég a távközlési szolgáltatások szinte minden területén jelen van, piaci szerepét és bevételeit tekintve a világ egyik legsikeresebb távközlési vállalata. Az Ameritech 1999. október 8-án egyesült a szintén amerikai SBC-vel, az árbevétel alapján ezáltal az USA tizenötödik legnagyobb vállalata lett.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.