Népligeti oktatás

Sütõ Nagy Zsolt
1999. 11. 07. 23:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Régen esett meg olyan szégyen a magyar kézilabdázókkal, mint a hét végén, amikor hat magyar klubból öt vereséget szenvedett. Egyedül az EHF-kupában induló DVSC tudott győzni. A negatív szenzációra csak részben lehetett mentség, hogy valamennyi együttes idegenben játszott. Ezen a hét végén viszont valamennyien itthon szerepeltek, és sikerült is javítani a mérlegen, mégha ez nem is volt mindig elég a boldogsághoz.Szombaton hiába nyert három góllal az Alcoa a női City-kupa nyolcaddöntőjében a dán Randers ellen, az összesítésben a dánok bizonyultak jobbnak. Mivel a Bajnokok Ligájában négyes csoportok vannak, az első fordulóban elszenvedett vereségeken lehet még javítani. Ez leginkább az FTC-nek sikerült, amely a csoport meglepetéscsapatát, a macedón Skopjét oktatta ki, s bár a ferencváro-siak olykor könnyelműen kézilabdáztak, így is fölényes győzelmet arattak. A Fotex, amely egy hete Belgrádban szenvedett három- gólos, 28-25-ös vereséget, ezúttal sem játszott csúcsformában Veszprémben az orosz Volgográd ellen – a vendégek edzője szerint Élesék kicsit lenézték a játékosait –, de legalább győzött, s így megmaradt a remény a továbbjutásra. A többi magyar együttes lapzártánk után lépett pályára.A Bajnokok Ligájában szereplő másik magyar csapat, a Herz-FTC az A csoportban parádés győzelmet aratott a Népligetben a macedón Kometal Skopje ellen. Pedig rosszul kezdődött a mérkőzés Németh András csapata számára. A macedónok, akik múlt héten meglepetésre a dán Viborgot legyőzték már hazai pályán – tavaly a szlovén Ljubjanával szemben csak idegenben lőtt kevesebb góljuk miatt estek ki –, ezúttal is bátran játszottak. Ezzel sikerült is meglepniük Kökényéket, s a félidő közepén még 8-5-re vezettek. Ehhez persze az is kellett, hogy a ferencvárosiak háromból csupán egy büntetőt dobjanak be. Később kapust cserélt Németh András vezetőedző, az addig bizonytalankodó Cioculeasa helyett Sugár állt be. A 20. perc környékén végre felébredtek az álmoskásan kezdő hazaiak, s az utolsó tíz percben látványos, gyors indításokkal fordítottak (11-10). Miután a védekezésük is feljavult, a szünetig már megnyugtató, négygólos (17-13) előnyre tettek szert. A fordulás után szinte pillanatok alatt összeroppant a Skopje, percenként lőtték a gólokat Deli Ritáék, különösen a fiatal irányító, Siti Eszter játszott pazar eleganciával, no meg a heteseket biztos kézzel értékesítő Brigovácz, aki összesen 9 gólig jutott. 28-18 után az utolsó percekben ugyan kicsit kiengedtek a játékosok, ennek ellenére 31-23-ra győztek. Miután a Viborg hazai pályán 20-18 arányban múlta felül a francia Metzet, a csoportban minden csapat két-két ponttal rendelkezik, de jobb gólkülönbséggel az FTC vezet. Németh András mégsem volt maradéktalanul elégedett, hiszen tíz büntetőből csak ötöt használtak ki játékosai. – Ha a hétméteresek értékesítése jobban menne, valamint az utolsó öt percben is összpontosítana a csapat, akkor már-már megalázó lett volna a különbség – tette hozzá a mindig kritikus mester. Ha nem is ilyen könnyen, de győzött a Fotex KC Veszprém férfi csapata a Bajnokok Ligája D csoportjában. Éles Józsefék az orosz Kausztyik Volgográdot győzték le 26-22-re, igaz ehhez a két ponthoz a vártnál nagyobb küzdelemben jutottak. Jól kezdett a Veszprém, és 4-1-re elhúzott az orosz bajnoktól. Ezután érthetetlenül visszaesett a magyar csapat, amit az oroszok kihasználtak, és a 26. percben már öt góllal vezettek (12-7). Még mielőtt nagyobb lehetett folna a baj, a félidő vége előtt 10-12-re sikerült csökkenteni a hátrányt. A második félidőben feljavult a veszprémiek védekezése, sokkal harcosabban támadtak, így sikerült megfordítani a mérkőzés állását. A Fotex az 50. percben már 21-17-re vezetett. A magyar gárda küzdelmes mérkőzésen, nagy nehezen szerezte meg első győzelmét a Bajnokok Ligájában, amelynek következő fordulójában, jövő vasárnap a címvédő Barcelonát fogadja. – Az első félidő közepén érthetetlenül gyengén játszottunk – mondta Kovács László, a veszprémiek edzője. – Fordulás után viszont küzdőképességből jelesre vizsgáztunk, s ha nehezen is, de megnyertük a mérkőzést. A női City-kupa nyolcaddöntőjében hiába győzött 23-20-ra az Alcoa a dán Randers ellen hazai pályán a sérüléséből felépült Németh Helga vezérletével, 48-42-es összesítéssel a dán együttes jutott tovább. Pedig a kilenc gólos hátrány ledolgozására lehetett volna esély, ám a fehérváriak ötből csak egy büntetőt tudtak bedobni, s ez luxus a nemzetközi mezőnyben. – A két találkozón húsz ziccert és hét bűntetőt hibáztunk el – fogalalta össze a lényeget Köstner Vilmos edző.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.