Nyugdíjvita

Z. N.
1999. 11. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az idei nyugdíjemelés mértékének alkotmányosságát vitató indítványok ugyan az Alkotmánybíróság (Ab) hétfői napirendjén is szerepelnek, de végső döntés most sem lesz a kérdésben – tudtuk meg. Az Ab sajtóosztályán elmondták: a taláros testület állásfoglalása az év végéig mindenképpen megszületik.Az év elején több nyugdíjas-szervezet is az Ab-hez fordult, mert kifogásolták az idei nyugdíjemelés törvényességét. A taláros testület többször tárgyalta már a kérdést, döntést azonban még nem hozott. Németh János, az Ab elnöke a közelmúltban úgy fogalmazott: az ügyet kiemelten kezelik, a döntés azért húzódik, mert nagyon körültekintő vizsgálatot igényel. A nyugdíjasok érdekeit képviselő szervezetek beadványukban többek között azt sérelmezték, hogy a Horn-kormány idején elfogadott törvény módosításáról szóló tervezetet érdekegyeztetés nélkül terjesztette a kormány a parlament elé. A korábbi jogszabály szerint az idén a nyugdíjasok egyszeri, nagyobb mértékű – átlagosan 20 százalékos – emelést kaptak volna, ám az Orbán-kormány átlagosan csak valamivel több, mint 14 százalékot biztosított – áll a beadványban. Az érintett szervezetek szerint az eredeti tervekhez képest a nyugdíjasok zsebébéből 50 milliárd forintot húztak ki az idén. Az Ab korábbi határozataiban is utalt a kormány érdekegyeztetési kötelezettségére, igaz a testület azt is kimondta: ha az érdemi egyeztetés nélkül hozott döntés más szempont-ból nem tekinthető alkotmánysértőnek, nincs ok intézkedésre. Sándor László, az MSZOSZ elnöke tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta: a nyugdíjemelés jövő évi tervezett mértékével sem értenek egyet, legalább 11-12 százalékot tartanak szükségesnek. Az MSZOSZ nyug-díjasválasztmányának elnöke, Czerván Mártonné lapunknak elmondta: egyeztetést kezdtek a különböző nyugdíjasszer-vezetekkel, hogyan tiltakozzanak az őket ért hátrányok miatt. Hozzátette: a nyugdíjasok közel kétharmada – mintegy kétmillió ember – él 30 ezer forint alatti nyugdíjból.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.