Következő mérkőzések
Németország
21:002024. június 14.
Skócia
Magyarország
15:002024. június 15.
Svájc

Összehívták a sztrájkbizottságot

Cselényi György
1999. 11. 11. 23:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Komoly aggodalom lett úrrá a Magyarország keleti kapujának tekintett, Záhonytól mintegy húsz kilométerre lévő Fényeslitke lakosságán. Félelmüket annak híre váltotta ki, hogy a MÁV Rt. tervei szerint a jövő év elején bezárják a fényeslitkei északi rendező pályaudvart, amelynek nyomán közel 80 ember munkahelye szűnik meg. – A zömük itt, Fényeslitkén lakik – tájékoztatta lapunkat Márta Tibor, Fényeslitke polgármestere. – Amikor a rendező pályaudvar bezárásának tervét hírül vettük, akkor segítségkérés céljából még Zilahi Józsefet (időközben elhunyt MDF-es országgyűlési képviselőt, megyei közgyűlési elnököt) is felkerestük. Az ő közbenjárására is azt az ígéretet kaptuk, hogy egy dolgozót sem tesznek az utcára, hiszen a rendező pályaudvar bezárásával fölöslegessé váló embereket a vasút más területén alkalmazzák, illetve átképzik. Kádár Andrást, a MÁV Rt. Záhony Port Üzletigazgatóság vezetőjét nem tudtuk elérni. Pöhacker Attila, a Vasutasok Szakszervezete záhonyi területi képviseletének titkára lapunknak elmondta, hogy a MÁV Rt. illetékesei a fényeslitkei északi rendező pályaudvar bezárását az országhatáron be-, illetve kilépő vasúti forgalom csökkenésével indokolják, ami szerinte erős csúsztatás. A vasutasok szakszervezete nem ért egyet az északi rendező pályaudvar megszüntetésével, mert szerinte a megmaradó déli rendező pályaudvar nem tudja majd ellátni a megnövekedő feladatokat. A megszüntetésre ítélt rendező pályaudvar jelentősen elősegíti a hatékony és gazdaságos áruátrakást. A szakszervezet álláspontja szerint az északi rendező pályaudvar bezárása a forgalom mérséklődésével sem indokolható, hiszen az ez évi első kilenc hónap adatai szerint például Ukrajna felől kilencszázezer tonna áruval több érkezett be hazánkba, mint a múlt év hasonló időszakában. A Magyarországról kilépő árutömeg esetében is nagymértékű növekedést regisztráltak. Egyébként a létszámcsökkentés nemcsak a fényeslitkei, hanem más állomásokat, településeket is érint, sőt mellékvonalak megszüntetéséről is szó van. A Vasutasok Szakszervezetének erős kétségei vannak afelől is, hogy az emlegetett nehézgép-kezelői, továbbá jegyvizsgálói átképzésekkel, munkaerő-átcsoportosításokkal, nyugdíjazásokkal a probléma által érintett vasutasok, valamint azok családjának gondja megoldható. A vasutasok szakszervezetének záhonyi területi képviselete a bírósághoz akar fordulni, sőt november 18-ra a Fé-nyeslitke északi rendező pályaudvar bezárásának ügyében összehívta a sztrájkbizottságot, hogy dolgozzanak ki módszereket az érdekérvényesítésre.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.