Óvatos polgármester

Bálint József
1999. 11. 07. 23:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szegedi önkormányzatnak és a helyi vízműveket üzemeltető francia cégnek több hónapig tartó tárgyalás után sem sikerült megállapodnia az 1994-ben megkötött szerződés módosításáról. Legutóbb Bartha László polgármester közérdekű közleményt tett közzé. A szegedi polgármester lapunknak leszögezte, hogy az öt évvel ezelőtt aláírt keretszerződés előnytelennek bizonyult a város számára. A CGE képviselői bizonyos követeléseket hajlandók lettek volna teljesíteni, de az önkormányzat vezetői továbbra is ragaszkodnak azokhoz a jogokhoz, amelyek általában megilletik a többségi tulajdonost. Szerették volna elérni, hogy a közgyűlés nevezhesse ki a Szegedi Vízmű Kft. menedzsmentjét, a CGE egymilliárd forinttal járuljon hozzá a csatornahálózat kiépítésének folytatásához – ami az elmúlt öt év alatt nem a kívánt ütemben haladt –, és 500 millió forintot fizessen be a város számlájára. Ám az önkormányzat hiába fogalmazta meg jogos követeléseit. Az újabb fejleményekkel kapcsolatban Bartha László kijelentette, hogy a Szegedi Vízmű Kft. és a Magyar Vízügyi Kivitelezési Kft. cégbejegyzését a Csongrád Megyei Bíróság mint cégbíróság elutasította. Ennek ellenére a társaságuk nevében eljáró ügyvezetők az önkormányzat – mint az egyik tulajdonos – tudomása és jóváhagyása nélkül, esetenként nagy összegű kötelezettségeket vállalnak. A polgármester fontosnak tartotta, hogy felhívja a közvélemény figyelmét: a vonatkozó jogszabályok értelmében az ilyen kötelezettségek teljesítéséért kizárólag az ügyvezetők a felelősek. A társaság tagjait, így az önkormányzatot sem terheli semmilyen felelősség. Bartha kéri a lehetséges érintetteket, hogy a szóban forgó társaságok ügyvezetőivel való bármilyen szerződéskötés előtt tőle kérjék meg az önkormányzat jóváhagyását.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.