Pályára, munkások!

1999. 11. 12. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hihetetlennek tűnik, de ez is hír: a profinak nevezett bajnokság 13. fordulójának hét végi mérkőzései közül egy sem marad el! Egyik csapat sem csődölt be a héten, sehol nem sztrájkolnak a játékosok – és ami külön szerencse, a pályamunkások sem. Merthogy a hétközi két-, helyenként háromnapos esőzés miatt nem volt alaptalan az a feltételezés, amely szerint – ismerve a magyar pályák állapotát – néhány stadion gyepszőnyege alkalmatlan lesz az igénybevételre. Főként Vácott és Szegeden rimánkodtak a jó időért, de mint tudjuk, Újpesten a fohász sem segített, hiszen a Megyeri úti mocsár miatt nem tudták az első fordulóból elhalasztott Újpest–MTK találkozót lejátszani. Az újabb időpont a felek megegyezése – illetve az MLSZ hozzájárulása – alapján: november 30. A kényszerű halasztásra a legnagyobb esély Vácott volt, hiszen Lajtai István, a helyi klub ügyvezetője szerint a hét közepén 10-15 cm-es víz állt a pályán. – Ha éjszaka nem esik, s ma marad a derült idő, akkor mindenképpen tudunk játszani a Dunaferr ellen. A pályát kíméltük, a karbantartókon kívül más rá sem tehette a lábát a gyepre. A munkások egyébként faforgácsot szórtak szét, ezzel a megoldással talán hamarabb felszívódik a víz – avatott be az előkészületekbe Lajtai István, aki közölt még egy érdekes hírt, amely a váci körülmények ismeretében szenzációnak is minősíthető: – A játékosoknak időben kifizettük a múlt havi béreket. Jó hír Szegedről is: Nagylaki Kálmán ügyvezető arról tájékoztatott, hogy a helyi pályamunkások rendkívüli erőfeszítéseinek köszönhetően a Szeged LC pályára léphet a Tatabánya ellen... A munkások tehát már megtették kötelességüket. A PNB 13. fordulójának programja (persze, ha a természet is így akarja), ma: Szeged–Tatabánya (14.30 óra, vezeti: Arany) Győr–MTK (17, Ábrahám, MTV 1), Ferencváros–Sió-fok (17, Szarka), Vác–Dunaújvá-ros (17, Makai), ZTE–Nyíregyháza (17, Dubraviczky), Haladás–Újpest (17, Puhl). NB I, 17. forduló: Békéscsaba– III. Kerület FC, Kaposvár–Pécs, Ti-szaújváros–Szolnok, TFC-Cegléd– Dunakeszi (mind 13). Vasárnap: NB I, 17. forduló: Érd–Kecskemét, Hajdúszoboszló– Csepel, Komárom–Videoton, Deme-cser–Százhalombatta (mind 13). Hétfő, PNB: Gázszer FC–Diós-győr (19, Hanacsek, Duna TV). u A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) tegnap még nem kapott hivatalos tájékoztatást a december 14–16. között Görögországban sorra kerülő nemzetközi torna részleteiről, amelyre meghívták a magyar válogatottat is. – A görög szervezők azt kérték, hogy november 10-ig írásban erősítsük meg részvételi szándékunkat, ezt mi megtettük – nyilatkozta Bicskei Bertalan szövetségi kapitány. – Azt ígérték, hogy legkésőbb november 18-ig elküldik nekünk a versenykiírást és az összes fontos információt. A szakvezető elmondta, hogy korábban szó esett egy dél-amerikai túráról is, ennek feltételei azonban nem voltak megfelelőek. Így, amennyiben elmarad a görög út, akkor a válogatottnak nem lesz több mérkőzése ebben az évben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.