A győri önkormányzat egymilliárd forintot tudna áldozni a város víztisztító berendezésére, amelynek létesítése a bősi erőmű építésével egyidejűleg szakadt félbe. Pedig nagy szükség lenne a berendezésre, jelenleg ugyanis a mosoni Duna-ág víztisztasága a beömlő szennyvíz miatt mindössze 44 százalékos, a tisztító üzembe helyezésével ez az arány 98 százalékra változhatna.Eredics Imre alpolgármester arról tájékoztatta lapunkat, hogy a város egymilliárdja nem elegendő a víztisztító megépítéséhez, ezért nemzetközi pályázatot írnak ki a projekt megvalósítására. Annyi már most bizonyos, hogy a beruházás legalább két évet vesz igénybe. Az alpolgármester több olyan helyi vállalkozást is ismer, amelynek jó referenciái vannak, s eséllyel pályázhat majd a tisztítómű megépítésére. Egyébként a szakminisztérium is megígérte anyagi támogatását. A helyi adókkal kapcsolatos kérdésre a városatya azt felelte, hogy azokat képtelenség tovább emelni. Ebből a forrásból az idén 2,6 milliárd forint folyik be, s ezt teljes egészében az infrastruktúra fejlesztésére fordítják. Aggályos viszont, hogy ha a tervek szerint 40 százalékot elvon a központi költségvetés, felborul a város gazdálkodása, hiszen egymilliárd forint lesz a veszteség. Ebben az esetben nem lesz miből fejleszteni. Vannak azonban olyan területek, ahol Győr kifejezetten sikereket könyvelhet el. Már ha egyáltalán sikernek mondható, hogy a városban munkaerőhiány van. A munkanélküliségi ráta 3,1 százalékos. A multinacionális cégek egyaránt keresnek szakképzett és szakképzetlen dolgozókat. A felmérések szerint a Csallóközből is tudnának fogadni mintegy 100 vendégmunkást. Az Audi és Philips anyaországbeli dolgozóinak többsége jelenleg ingázik, hiszen például gyerekeiket sem tudják Győrben taníttatni. Még többen lesznek, ha valóban megvalósulnak a két cég fejlesztő-központjai a nyugat-magyarországi városban. Éppen ezért már meg is kezdték a lakóparkok építését, ahol a külföldi családok letelepedhetnek. A város oktatási programjában is szerepel a nyelvképzés továbbfejlesztése. Szeretnék elérni, hogy a külföldi cégek dolgozóinak gyerekei Győrben járhassanak iskolába, s anyanyelvükön tanulhassanak. Ehhez elengedhetetlen a pedagógusok átképzésének megszervezése, amire megvan a készség az érintettek részéről is.

Eseménynaptár – minden, ami színházi olimpia
Értesüljön minden programról, és ne maradjon le aktuális ajánlóinkról, tudósításainkról, kritikáinkról!