Albin 2024. március 1.
logo

Parker hazai győzelmet vár

Fazekas Zoltán
1999.11.12. 23:00

Ma rangadót játszanak a férfi kosárlabda-bajnokságban. A 3. helyen álló Szolnoki Olaj az éllovas Albacomp együttesét látja vendégül. Az Albacomp hétközben a Saporta-kupában aratott újabb győzelmet, ezúttal Cipruson nyert nagy különbséggel, ám a szolnokiak biztosak abban, hogy ilyen könnyen ezúttal Halm Rolandék nem jutnak a két ponthoz. Kmézics Zorán, a Szolnok vezetőedzőjének elmondása szerint csapata nyugodtan készül a címvédő elleni találkozóra. – Nagyon fontos mérkőzés előtt állunk – kezdte a jugoszláv tréner az esélylatolgatást, aki tagja volt az 1991-es szolnoki bajnokcsapatnak. – A várhatóan szép számú közönségünktől sportszerű és folyamatos biztatásra számítunk, nem akarunk botrányt. Ahhoz, hogy legyőzzük a kitűnő kosarasokkal felálló ellenfelünket, százszázalékosan kell koncentrálniuk játékosaimnak. Darryl Parker, a hazaiak amerikai bedobója úgy véli, az Albacomp ellen egy percig nem lehet lazítani. – Nagy meccs lesz, két jó csapat kiélezett csatája. Bízom a győzelmünkben – fogalmazott szűkszavúan a tavalyi idény gólkirálya. Farkas Sándor, az Albacomp vezetőedzője óvatosan latolgatta az esélyeket. A tréner elmondta: csak akkor távozhat együtese két ponttal a szoloki „oroszlánbarlangból”, ha végig hideg fejjel játszik, és nem foglalkozik a zavaró körülményekkel. – Szolnokon, hogy finoman fogalmazzak, nem szeretnek minket, így a várhatóan paprikás hangulatú találkozón nagyon fotnos, hogy a játékosok függetlenítsék magukat a nézők viselkedésétől. A Szolnoknak idén nagyon jó csapata van, így nehéz mérkőzést várok. Nem fordítunk egyik hazai játékosra sem megkülönböztetett figyelmet, hiszen hiába őrizzük a két sztárt, Parkert és Walke Károlyt szorosan, Takács Attila nyolc méterről is beszórja a triplát, ha üresen marad. Megkérdeztük Robert Shan-nont, a fehérvári gárda amerikai légiósát is, aki elmondta, hogy a sorozatban lejátszott mérkőzéseknek köszönhetően sokat javult az Albacomp csapatjátéka. Shannon úgy véli: rendkívül szoros összecsapásra van kilátás Szolnokon.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.