Pénzbírság a rongálónak

Bákonyi Ádám
1999. 11. 14. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Idegen vagyontárgy megrongálásának bűntette miatt százötvenezer forintos bírsággal sújtotta Fríz Jánost a fővárosi II–III. kerületi bíróság. Mint ismeretes, Fríz volt az, aki július 11-én a Kiscelli Múzeumban megrendezett Nitsch-kiállításon, festékszóróval Dávid-csillagot festett A nagy bikatakaró című alkotásra.– Furcsán és egyoldalúan kezelt bizonyos filozófiai kérdéseket a művész – mondta a tárgyaláson Fríz János, aki nem ismerte el bűnösségét. Azzal érvelt: tette nem minősíthető rongá-lásnak, mivel azt az egyoldalúság elleni felhívásnak szánta, és a Dávid-csillag felfestésével tulajdonképpen kijavította az alkotást. A zsidó vallásnak ugyanúgy része volt a véráldozat, mint a kereszténynek – mondta a vádlott. Fríz július 10-én a vendégkönyvben német nyelven írt ugyan egy üzenetet, de mivel – állítása szerint – félt attól, hogy az a művészhez nem jut el, másnap elkövette tettét. A tárgyaláson kiderült: az okozott kár értéke több mint 300 ezer forintra rúgott, azonban a szakemberek munkájának köszönhetően augusztus 30-án a kép – melynek értéke 50 ezer márka – elhagyhatta az országot. A bíróság végül idegen vagyontárgy megrongálásának bűntette miatt százötvenezer forintos bírsággal sújtotta a vádlottat, figyelembe véve büntetlen előéletét és anyagi helyzetét. Fríz bűnösségét nem ismerte el és fellebbezéssel élt. Emlékezetes, hogy Hermann Nitsch nyári kiállítása nagy felháborodást keltett, mások mellett a magyarországi történelmi egyházak is tiltakoztak.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.