Adorján , Adrián 2024. március 5.
logo

Primo Nebiolo gazdaggá tette a királynőt

S. M.
1999.11.08. 23:00

A hetvenhat éves korában, vasárnap elhunyt Primo Nebiolo temetése ma délután lesz Rómában, a sportvilág számos vezetője kíséri utolsó útjára a Nemzetközi Atlétikai Szövetség volt elnökét.Gyászol az atlétavilág, meghalt uralkodója, aki 1981-től irányította a nemzetközi szövetséget. Életében, s valószínűleg halála után is szélsőségesen ítélik meg sportvezetői munkásságát. Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke például századunk egyik legjelentősebb sportvezetőjének nevezte, míg honfitársa, az olimpiai bajnok vágtázó Livio Berruti – már-már kegyeletsértően – azt nyilatkozta: „Nebiolo korrumpálta és beszennyezte a sport eszméjét.” Ki is volt valójában a termete szerint kicsiny, tetteit tekintve nagy olasz? A közeljövőben erre a kérdésre sokan megpróbálnak majd pontos választ adni, ami viszont szinte lehetetlen. Azt még Nebiolo ellenfelei is elismerik, hogy vezetésével a népszerű, de szegény atlétikából két évtized alatt gazdag sportág lett, amelyben dollármilliók mozognak. Az asztal fölött, mert megszűntek a feketepénzek, ma már csak nevetséges emlék, amikor a hetvenes években az atlétika csillagai a stadionok vécéiben vették át a pénzdíjakat. Nebiolo, a kemény, határozott sportvezető, ha üzletről volt szó, nem tisztelte a hagyományokat, ő vezette be 1983-ban az atlétikai világbajnokságot, amely hatalmas anyagi sikert hozott. Munkatársától hallottam, hogy az első vébén több világklasszis fennakadt a doppingvizsgálaton, az elnök azonban közbelépett, megakadályozta, hogy egy hatalmas botrány beárnyékolja az újszülöttet. Nebiolo ugyan sohasem hangoztatta, de alkalmazta azt az elvet, hogy a cél szentesíti az eszközt. Éppen ezért nehéz egyöntetűen megítélni életművét. Az atlétika teljhatalmú ura, diktátora a sportok királynőjét ugyan nem állította ki a világ stadionjaiba strichelni, de arra kényszerítette, hogy beálljon a profi sportágak táborába, ahol az egyetlen elfogadott érték a pénz. A sportág híveinek többsége hálásan ezt az atlétika korszerűsítésének tekinti, a kisebbség viszont a szép, tiszta eszmék elárulásának. Hívei ma délután fájó szívvel búcsúznak Primo Nebiolótól az örök városban.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.