Rendszer, logikával és játékossággal

Középiskolás korom óta természetes volt, hogy festő és tanár leszek. Más elképzelés egyszerűen fel sem vetődött a számomra – fogalmazott egyszer Lantos Ferenc indulására emlékezve. S valóban: az 1929-ben született művész az ötvenes évek óta fest, készít grafikát, rendez kiállításokat, miközben 1952 óta folyamatosan tanított különböző iskolatípusokban, középiskolában, művészeti szakközépiskolában, tanárképző főiskolán, műszaki főiskolán. Évtizedeken át vezetett művészeti táborokat, szakköröket. Megszervezte a Pécsi Műhelyt, a pécsi művészeti szakközépiskola képzőművészeti tagozatát, jelenleg a Janus Pannonius Tudományegyetem művészeti karán vezet festő osztályt, s a Pécsi Művészeti Szabadiskola művészeti vezetője. Szép lenne a párhuzam: amilyen természetes módon vált azzá, amivé akart, a Pécsett élő művész olyan természetes módon, szinte észrevétlenül bontakoztatta ki sokirányú munkásságát, fejtette ki az inspiráló hatást, amelynek köszönhetően generációkban erősödött meg a szépségbe, az alkotás értelmébe vetett hit. Csakhogy a hatvanas-hetvenes évek Magyarországán mindennek, éppen csak természetesnek és észrevétlennek nem lehet nevezni az ő munkásságához hasonló jelenségeket. Gondolkodása, szemlélete, amely fényévnyi távolságban volt mind a szocialista realizmus hívei, mind a száz évvel korábbi realizmuskép jegyében alkotók elképzeléseitől, nem ritkán állította szembe a hivatallal, a művészeti élet irányítóival. Miközben – ezt is kevesen mondhatják el magukról – egész rajztermet megtöltenének, ha köszöntésére összegyűlnének tanítványai. A köszöntésre pedig alkalom is van, hiszen a művész az idén töltötte be hetvenedik életé- vét, mely alkalomból az Ernst Múzeumban kiállítása nyílt (november 14-ig látható). A kiállítótér felét kapta meg, így igazi retrospektív kiállítás rendezésére nem nyílt alkalma. A festmények, nyomatok, rajzok című tárlaton mintegy száz alkotás szerepel, legfeljebb két mű képviselheti a majd fél évszázados pálya egy-egy esztendejét. S hogy ez milyen kevés, azt azok is tudják, akik elsősorban a művészpedagógusi pálya fontosságát hangsúlyozzák a festőével szemben. Lantosnak elég energiája volt ahhoz, hogy festőként, grafikusként is nagyszabású életművet hozzon létre. Ez az életmű egyszerre merít a század konstruktív törekvéseiből, az azokhoz kapcsolódó pécsi iskola, jelesül Martyn Ferenc törekvéseiből, a természet organikus formáinak illeszkedési rendjéből, s a zenei, improvizatív gondolkodásmódból. A háromféle hatás – vagy inkább tájékozódási irány – eredményeként létrejött Lantos-művek szigorú vizuális logika szerint épülnek föl, a megszerkesztett kompozíció azonban nem nélkülözi a spontaneitást, a játékos-festői elemek jelenlétét sem. Mondhatni, a pálya első, hosszabb ideig tartó szakaszára volt inkább jellemző a szigorú, rendszerelvű gondolkodás, a kizárólag a geometriai alapelemek, a négyzet, háromszög, körív elforgatása, megsokszorozása révén létrehozott, szigorú, ökonomikus gondolkodásmód, s a legutóbbi évekre az oldottabb, fes- tőibb fogalmazásmód. Az ebbe vagy abba a kategóriába sorolható művek között azonban ott van a pálya szinte mindegyik szakaszában azoknak a sora, amelyekben a fegyelem és a játékosság jól megfér egymással, amelyek úgy testesítenek meg egy szigorú rend szerint fölépített vizuális logikát, hogy helyet adnak a befogadói szubjektumon keresztül érvényesülő érzéki élménynek is. Olyan természetes módon, mint ahogyan annak idején festővé és tanárrá vált a művek alkotója.