Semmi gáz!

A. M. L.
1999. 11. 10. 23:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A jövő év egyik első nagy sporteseménye lesz Budapesten az a párosmérkőzés, amelyen Lékó Péter nemzetközi nagymester Alekszandr Halifman, az idei Las Vegas-i kieséses világbajnokság győztese ellen játszik. A Westfälische Ferngas AG (WFG), valamint három magyar partnervállalata finanszírozza a FIDE által hivatalosan elismert, hat partiból álló párosviadalt, amelyre január 3. és 9. között kerül sor a Kempinski Corvinus Hotelben (január 6. pihenőnap). A pénzdíj 30 ezer márka, ennek kétharmada lesz a győztesé, egyharmada a vesztesé. Az esemény okán a viadalnak helyt adó szállodában tartott tegnapi sajtótájékoztatón elhangzott, hogy Lékó Péterrel ötéves, a sakksportban újszerűnek számító egyéni szerződést kötött a WFG: a német cég a húszéves sakkozó számára biztosítja a megfelelő anyagi hátteret, s ennek köszönhetően a 2701 Élő-ponttal a FIDE világranlistáján pillanatnyilag kilencedik helyen jegyzett Lékó négy szekundánssal készülhet az általa kiválasztott legfontosabb nemzetközi tornákra, továbbá a csapat Európa-bajnokságra, amelyen a magyar válogatott első táblása lesz. Többek között a főszponzor támogatása jóvoltából Lékót a jövőben a kubai Amador Rodriguez, a német Arthur Juszupov, Károlyi Tibor és Fehér Gyula összetételű stáb tagjai segítik. Szükség is lesz a komoly alkotó munkára, ugyanis Lékó tegnap kijelentette, hogy 2004-ben vagy 2005-ben világbajnok akar lenni! Igaz, hasonlót mondott 1991-ben is, csak akkor 1999-et jelölte meg dátumként...

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.