Szabad gyalázat

Nem csak azért fontos közzétenni lapunkban a baloldali-álliberális sajtó útján elkövetett válogatott politikai és publicisztikai ostobaságokat és otrombaságokat, mert olvasóink vélhetően túlnyomó része csakis innen értesülhet ezekről, kesztyűvel sem érintve az idézett sajtótermékeket, de még mi, napi újságírással foglalkozók is találunk köztük olyanokat, amelyek elkerülték a figyelmünket. Nincs köztünk olyan extrém perverz, olyan mazochista fakír – magamat is beleértve –, aki egymaga minden Mancsot, ÉS-t és SZDSZ-es hírlevelet végig bírna silabizálni. Effajta heroikus munkához csapat kell, mint például a Magyar Polgári Demokraták Társasága, akiknek sajtófigyeléséből készül a Szembesítés című időszaki válogatás, a magyar ellenzéki sajtó maszlagaiból és beléndekeiből font gyöngyös bokréta. Az idézetek önmagukért beszélnek, tényleg felesleges kommentálni őket, szerzőiket, megjelentetőiket minősítik. Ám a pénteki számunkban tallózottak között meglapul egy olyan mondat is, amin nem lehet és nem szabad szó nélkül továbblépni. Így szól: „Márpedig, tisztelt honfitársaim (landesz-manjaim), szabad társadalomban szabad a vallást gyalázni.” Szerzője Tamás Gáspár Miklós, aki a Mancs névre hallgató hetilap – a Magyar Narancs utódja – 1999. augusztus 19-i számában tette közzé eme épületes gondolatát. A közlés félreismerhetetlenül provokatív szándékú, akár bátornak is nevezhetném, ha nem egy kis példányban megjelenő, jellegzetesen réteglapban jelent volna meg, szinte csak a törzsolvasók fülébe húzott zsírolvasztó nótaként. Így inkább sunyiságról árulkodik, mintsem civil kurázsiról. T. G. M. azonban, bár a korábbihoz képest sokkal ritkábban, még helyet kap országos napilapok hasábjain is, ezért kell pár szót ejteni filozófusi pályájának e szép állomásáról. Erre engem több ok is késztet, mondhatnám feljogosít: egyrészt személyemben nem provokál a kijelentés, másfelől több ízben volt már szerencsém a híres „liberális demokrata gondolkodót” sajtó útján figyelmeztetni antiliberális és demokráciaellenes nézeteire – ami a köztünk lévő tetemes politikai vélemény- és pozíciókülönbség miatt enyhén fogalmazva is pikáns. De miután kettőnk közül nem én vetemedtem arra, hogy írásba adjam: az egyes, nekünk nem tetsző világnézetű sajtótermékeket árusító újságos-standokat „fel kell borogatni” (Magyar Narancs, 1996. április 18.), ami ugyebár szabadelvű piacgazdaságban egyszerűen nonszensz, valóban demokratikus jogállamban pedig hatóságilag üldözendő erőszakcselekmény; továbbá szintén Tamás közírói munkásságának része ez a szemétség: „Mi a közös Petőfi és Csurka magyarságában? Mindketten tótok” (Népszava, 1995. május 17.), továbbá ő volt, aki azt írta a tavalyi parlamenti választások napjaiban, hogy „aki Orbánra szavaz, az Csurkára szavaz” (Népszava, 1998. május 6.), ezekre korábban már megfelel- tem, kvázi előjogot vívtam ki T. G. M.-mel szemben a polgári és szabadságjogok védelmezésére. Mondhatom, szépen áll a dolog... A fentebb idézett állítására, miszerint „szabad társadalomban szabad a vallást gyalázni”, ezúttal a következő ellenér- veim volnának, tisztelettel: Nem szabad. Sőt, tilos! Szabad országban szabad a vallást, bármelyiket, követni, elfogadni vagy elutasítani, tisztelni vagy megmosolyogni, vizsgálni, kutatni, elemezni, de még bírálni is oly módon, hogy az semmiképpen nem sértheti az érintetteket. Vallást gyalázni annyi, mint egy bizonyos körbe tartozó embereket gyalázni, ezáltal megfélemlíteni, majd az azt logikusan követő lépésben diszkriminálni, adminisztratív és rendőri eszközökkel üldözni, ami csakis nem szabad társadalomban lehetséges. Azaz diktatúrában, amint azt T. G. M.-nek tudnia illeték, ha máshonnan nem, Romániában töltött ifjúsága idejéből. Amennyiben valóban szabad volna megtenni, amit annak vél, annak igen súlyos következményei volnának, a precedens okán. Ha tudniillik a vallásosság, mint egyes embercsoportokat másoktól megkülönböztető jegy, ha úgy tetszik másság, szabadon, értsd következmények nélkül gyalázható lenne, akkor ez minden egyéb társadalmi rétegre, közösségre, entitásra érvényes kéne legyen, következésképp szabadon gyalázhatók lennének a hívők mellett a nemzetiségiek, a kisebbségi származásúak, az extrava-gánsok, a szexuális és más „profán vallások” követői, a ráckevei szerbek, a soproni németek, a palócok, a zöld ha- júak, a köldökükben karikát hordók, a Rácz fürdő törzsvendégei, a cigányzenészek és az MTK-drukkerek, sőt paradox módon a liberálisok és az ateisták is, és ez utóbbi már bizonyára nem tetszene annyira Tamás Gáspár Miklósnak. Felteszem továbbá, hogy a szerző írásban, nagyobb nyilvánosság előtt közreadott tézise ellentétben áll a magyar alkotmány- ból levezetett törvényeinkkel, amelyek óvják polgáraink vallás- és lelkiismereti szabadságát. Ez azonban már nem a sajtóra tartozik – normálisan működő jogállamban legalábbis. Mindenképp érdekes, hogy a nyolcvanas évek végéig kétségkívül a demokratikus szabadságjogok, a polgári értékek és erények meg-, visszaszerzéséért harcoló kezdeményezők, akkori hálózatosak, majd szabad demokraták egyre nagyobb bakokat lőnek. Petőék immár rendre elébe helyezik pártjuk napi politikai érdekeit még a független bíróság által kimondott ítéleteknek is (lásd a médiaügyeket!), az ősbal-oldali-ősliberális Tamás pedig ismétlődően ragadtatja magát a törvények áthágására, a köznyugalom felforgatására, gyűlöletbeszédre – a szabadelvű világnézet nagyobb dicsőségére. Persze, nem kis bakugrások vezették az SZDSZ-t a mostani, reménytelennek látszó helyzetéig, csakúgy, mint az ősideológust. Régi újságcikkek közt válogatva került a kezembe egy tanulságos kis adalék, ami akár magyarázatul szolgálhat T. G. M. zavaros (köz)gondol-kodására. A 168 Óra című hetilap 1991. április 24-i számában megjelent interjúban ezt nyilatkozta: „én egy ősi székely családból származom, református vagyok”, míg korábban (1990. január 18-án) a párizsi Le Figaróban ez jelent meg róla: „Anyja, aki egy nagyon szegény erdélyi rabbicsaládban született 1907-ben, (...) később példás pártmunkás utat tett meg.” Nos, mindez szerintem magánügy, de talán ebből a fura helyzetből eredhet Tamás Gáspás Miklós gyalázási ingere a vallások iránt.