Szegedi sürgősség

B. J.
1999. 11. 15. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szinte biztosra vehető, hogy megvalósul a Fidesz kormányprogramjának egyik lényeges eleme, amely a sürgősségi betegellátó rendszer megerősítésére vonatkozik. A szegedi önkormányzat például pályázat útján már elnyerte azt a jogot, hogy a tulajdonában lévő kórházban sürgősségi osztályt alakítsanak ki.Bartha László polgármestertől megtudtuk: erre a célra 75 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapnak, s ebből fedezhetik az építési költségek 80 százalékát. A többi pénzt a város biztosítja saját forrásaiból. A két évig tartó beruházással párhuzamosan megerősítik a mentőtevékenységet is, hogy a betegek 15 percen belül szakszerű egészségügyi ellátásban részesülhessenek. A szegedi kórház sürgősségi osztályán traumatológusok, belgyógyászok és sebészek dolgoznak majd, ahol 12 betegágyat helyeznek el. Ebben az egészségügyi intézményben jelenleg is működnek sürgősségi ambulanciák, a sürgősségi betegellátó osztály létrehozásával azonban egy helyre összpontosulnak ezek a tevékenységek. Bartha László úgy fogalmazott: olyan multidisciplináris osztályt hoznak létre, amely a nap bármely szakában biztosítja azt, hogy a betegek egy helyen, időveszteség nélkül jussanak megfelelő sürgősségi ellátáshoz.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.