Következő mérkőzések
Németország
21:002024. június 14.
Skócia
Magyarország
15:002024. június 15.
Svájc

Törökország, most

1999. 11. 17. 23:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amikor az állatok elmenekülnek, a kutak vize megsavanyodik, a halak kiugranak a tengerből, a földből tűzgolyó emelkedik fel. Nem, ez még nem az apokalipszis: ez Törökország, most.Törökország alatt múlt hét pénteken újból megmozdult a föld. Az augusztusi izmiti katasztrófa után most a Richter-skála szerinti hetes erősségű földrengés – aminek epicentruma Düzce városánál volt – 722 épületet döntött romba. Az előzetes jelentések szerint a rengéseknek 452 halálos és 2300-nál is több sebesült áldozata van. – A hangulat apokaliptikus, épp most fejeztük be egy holttest kiemelését – nyilatkozta a MAG-nak kedden a Magyarországról Dützébe érkezett Központi Különleges Mentőszolgálat vezetője. Manga Mihály beszámolt arról, hogy munkájukat megnehezíti a nagy por, az égből hulló pernye és a szűnni nem akaró utórengések. A helyszínen jelenleg három magyar mentőalakulat dolgozik. A Spider Miskolci Szolgálat már a rengés estéjén a helyszínre érkezett, míg a központi mentőszolgálat és a Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság műszaki alakulata hétfő reggel látott munkához. Manga Mihály kérdésünkre cáfolta azokat a sajtóban elterjedt híreket, hogy a télies idő miatt a romok alatt rekedtek túlélésének esélye kisebb. – Augusztusban a negyvenfokos kánikula miatt az összedőlt panellakások romjai alatt akár hetven Celsius-fokig is felszökhetett a hőmérséklet – fogalmazott a mentőszolgálat vezetője. Az életmentő úgy véli: mivel a rengések este hatkor következtek be, az emberek fel voltak öltözve, ezért a túlélés esélye semmivel sem rosszabb, mint a nyári földmozgásokat követően. Kelecsényi Csaba, az egyik miskolci életmentő talált rá arra az idős házaspárra, akik egy hatemeletes ház romjai között két és fél órán át vártak a segítségre. – Az L alakú ház félig összeomlott, de az épen maradt középső rész negyedik emeletén Viking, a kutyám jelzett – számolt be az életmentő. Miután találtak egy hatvan centiméter átmérőjű rést, behatoltak. Viking hat méter megtétele után újra jelzett, de ekkor már lefelé, az alsó szint irányába. Itt már egy halk nyöszörgést is lehetett hallani. A födém áttörését követően negyedórát vett igénybe a túlélők kiemelése. A hatvanas éveiben járó férfi csípője sérült meg, a lába pedig több helyen eltört. A feleség sértetlenül, ám erős stressz közepette vészelte át az eseményeket. A mentést követően egy utórengés miatt az épület addig sértetlen része is összeomlott. Kelecsényi Csaba a MAG-nak elmesélt egy esetet, amikor az eloltott tűz nyomában, egy izzó épület maradványai között kutattak. A kutya túlélőt jelzett, ám a nagy füst miatt a mentést vezető parancsnok úgy döntött: felesleges a további keresés. Az életmentő, miután megköszönték segítségét, egy másik helyszínen folytatta a munkát. A túlélők ma a hatodik éjszakát töltötték sátrakban, fagypont körüli hőmérsékleten. A hatóságok mintegy 15 ezer ember befogadására képes ideiglenes szállást létesítettek a város lakóinak. A Brit Geológiai Kutatóintézet munkatársa, dr. Russ Evans, aki hosszú időt töltött kutatással Törökországban, a BBC-nek a november 12-i földrengést követően arról számolt be, hogy jelentősen megnövekedett annak esélye, hogy Izmit és Düzce után Isztambult is pusztító földrengés rázza meg. Eddig ennek esélye 1:32 000 volt, míg a geológusok ma 1:2000 teszik a rengés esélyét. Ezt az észak-anatóliai törésvonal mentén, a Márvány-tenger alatt elmozduló kéreglemezekkel magyarázzák. Jó hírnek tűnik ugyanakkor, hogy Isztambul valószínűleg kevésbé van kiszolgáltatva a föld erőinek, mint a most katasztrófasújtotta két másik térség: házai szilárdabb talajon állnak, noha erős földrengés esetén minden bizonnyal a történelmi épületekkel zsúfolt városban is jelentős károk keletkeznének.Az évszázad legnagyobb földrengései Helyszín Időpont Áldozatok Erősség száma Kobe, Japán 1995. jan. 17. 5 500 6,9 Nortridge, USA 1994. jan. 17 57 6,7 San Fransisco, USA 1989. okt. 17. 63 7,1 Tangshan, Kína 1976. júl. 28. 255 000 8,0 Észak-Peru 1970. máj. 31. 66 000 7,8 Erzincan, Törökország 1939. dec. 26. 30 000 8,0 Yokohama-Tokió 1923. szept. 1. 143 000 8,3 Messina, Olaszország 1908. dec. 28. 70 000 7,5 San Fransisco, USA 1906. ápr. 18. 700 8,3

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.