Leégett az elítéltek civilruházati raktára a Mária-nosztrai Fegyház és Börtönben. Becslések szerint a kár mintegy tízmilló forint. Feltehetően elektromos meghibásodás okozta a tüzet. Utoljára 15 évvel ezelőtt volt jelentősebb kárt okozó tűz az intézetben.Tegnap délelőtt 11 óra körül tűz ütött ki a Márianosztrai Fegyház és Börtön egyik melléképületében. A 100 négyzeteméteres raktárban az elítéltek civil ruházatát és saját televíziókészülékeit tárolták. Veszelka Vendel alezredes, az intézet parancsnoka lapunknak elmondta: a tűzesetkor nem tartózkodott senki sem a helyiségben, ahol egyébként egy raktárvezető és két elítélt – mint segédraktárosok – dolgoznak. A háromoldalú tűzjelző készülékek riasztásakor két percen belül az intézeti tűzoltóság poroltókkal, majd 10 perc múlva már vízsugárral fékezte meg a lángok terjedését. Vácról a nehezen járható utak miatt csak 40 perc múlva értek a helyszínre a tűzoltók. Nekik már csak a parázsfészket kellett megsemmisíteni. A parancsnoktól azt is megtudtuk, hogy 800 öltöny és mintegy ugyanennyi pár cipő égett el. Az elítélteket ért kárt a biztosítón keresztül pótolják. A 141 éves börtönben egyébként előzetes fogva tartottak és felnőttkorú férfiak – általában többszörös visszaesők – élnek. Nyitrai Béla tűzoltó százados, a Pest Megyei Tűzoltóság ügyeletes tisztje elmondta: feltehetően rövidzárlat okozta a tüzet a bv intézetben, azonban ez csak a szakértői vizsgálat befejeztével pontosítható.

Eseménynaptár – minden, ami színházi olimpia
Értesüljön minden programról, és ne maradjon le aktuális ajánlóinkról, tudósításainkról, kritikáinkról!