Ügyészség épül

Cselényi
1999. 11. 18. 23:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megtartották Nyíregyházán a leendő ügyészségi épület alapkő-letételi ünnepségét tegnap. A hatszintes házban a közeljövőben a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség, a Nyíregyházi Városi Ügyészség és az ügyészségi nyomozó hivatal lel otthonra. Elhelyezése már halaszthatatlanná vált, ami abból is érzékelhető, hogy az ügyészségi nyomozóhivatal egy volt családi házból átalakított épületben működik. Györgyi Kálmán, a Magyar Köztársaság legfőbb ügyésze beszédében megemlítette: szerencsére Magyarországon vannak megvalósuló tervek is, s úgy tűnik, Nyíregyházán az ügyészség majdani épülete ezek közé tartozik. Ez szerinte azért is fontos, mert az elmúlt évtizedben az országban egyetlen olyan beruházás sem volt, amelynek nyomán egy megyeszékhely valamennyi ügyészi szerve egy helyre költözhetett volna. Nyíregyházán 1990-ben vetődött fel egy új igazságszolgáltatási komplexum létrehozásának gondolata. Györgyi Kálmán köszönetet mondott az önkormányzat akkori és jelenlegi vezetőinek a térítésmentesen rendelkezésre bocsátott telekért. Az ügyészségi irodaház önálló beruházásként valósul meg, de belátható időn belül a büntetés-végrehajtás körülményei is javulnak Nyíregyházán. Az 500 millió forintért megépítendő és Kulcsán Attila Ybl-díjas építész tervei alapján elkészülő 4189 négyzetméter hasznos alapterületű létesítményt a kivitelezők 2000. november 30-án adják

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.