Eleonóra 2024. február 21.
logo

Új javaslat munkanélküli-ellátásra

Kis Ferenc
1999.11.30. 23:00

A parlament tegnap lapzártánk után szavazott a jövő évi központi és társadalombiztosítási költségvetési javaslatok fő számait érintő módosító indítványokról. A Fidesz és az FKGP napokban született megállapodása értelmében a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium nem kapja meg az eredetileg kért 413 milliárd forintos támogatást, de a kormány által javasolt 260 milliárdos támogatás kiegészülhet egy 65 milliárdos állami garanciakerettel.Szintén lapzártánk után született döntés a Pallag László (FKGP) által kezdeményezett, a korrupciós olajügyekkel foglalkozó parlamenti vizsgálóbizottság létrehozásáról, amely így rövidesen megkezdheti munkáját. Simicskó István (Fidesz) napirend előtti felszólalásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a vajdasági magyarokkal szemben pszichikai megfélemlítést alkalmaznak, és eközben szerb menekültek betelepítésével változtatják meg az etnikai arányokat. A Fidesz mélységesen elítéli azt a politikát, amely teret ad a brutális erőszaknak, és elnézi a nemzeti kisebbségek elleni nacionalista indíttatású atrocitásokat – hangsúlyozta a politikus. Ezért felszólítják a jugoszláv politikai vezetést, hogy vessen véget a magyar kisebbséget ért nyomásgyakorlásnak, és biztosítsa számukra a méltó emberi életet. Simicskó azt is elmondta: felkérik a magyar kormányt, tegyen meg mindent a vajdasági magyarok elleni erőszakos cselekmények megszüntetéséért.Tegnap két alkalommal is szóba került a Házban Jeszenszky Géza washingtoni nagykövet magánlevele.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.