A Postabank és Takarékpénztár Rt., felismerve a települési önkormányzatok és intézményeik rugalmas, színvonalas, a terület sajátosságait figyelembe vevő banki szolgáltatások iránti igényét, új számlavezetési, hitelezési és befektetési szolgáltatáscsomagot fejlesztett ki részükre 1999 folyamán – jelentette be Zupkó Gábor, a bank önkormányzati és közszolgálati igazgatóságának vezetője tegnap Budapesten. A Postabank első lépésként év elején létrehozta az új üzletágat, majd tavasszal kampányt indított az ügyfelek megnyerésére, amely során hozzávetőleg 200 részletes és több száz egyszerűsített ajánlatot nyújtott be az önkormányzatokhoz. A törvényben előírt határidőig 17 önkormányzat választotta a Postabankot, amelyek között van Szeged, Gyöngyös, Százhalombatta, Paks, Békés, Dunakeszi, Ibrány, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén megye önkormányzata is. Ez az ügyfélkör megközelítőleg 100 milliárdos folyószámla-forgalommal rendelkezik, ami a banknak 2000-től 4,5 százalékos forgalomarányos piaci részesedést jelent. Az új üzletág beindítását az igazgató azzal indokolta, hogy a Postabank Rt. kiterjedt fiókhálózatát figyelembe véve jó adottságokkal rendelkezik a szektor kiszolgálásához. Az önkormányzati számlavezetés a közalkalmazottakon, köztisztviselőkön és a helyi lakosságon keresztül a lakossági ügyfélszerzésben segít, illetve a közüzemi vállalatokon keresztül a vállalati piacon is kedvező hatással lehet. Az önkormányzati akvizíció tapasztalatairól szólva Zupkó Gábor elmondta: nehéz meghódítani ezt a szeg-menst, a piacvezető negyvenéves, intézményesült pozícióit ugyanis nem könnyű megtörni. Sok önkormányzat fél a bankváltásból adódó feladatoktól, a kisebb települések java része pedig nem is nagyon tud foglalkozni a pályáztatással, és a törvényi szabályozatlanság sem segíti elő a piaci verseny erősödését. A Postabank elégedett az elért eredménnyel, szeretné a piaci jelenlétét tovább növelni, de ehhez megbízhatóságát bizonyítani kell.

Eseménynaptár – minden, ami színházi olimpia
Értesüljön minden programról, és ne maradjon le aktuális ajánlóinkról, tudósításainkról, kritikáinkról!