Albin 2024. március 1.
logo

Pedofil óvodai alkalmazottra csapott le a rendőrség Újbudán

Vádemelési javaslat VIP-ügyben

G. T.
1999.11.22. 23:00

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) tegnap döntött arról, hogy vádemelési javaslatot tesz a Világgazdaság, az Élet és Irodalom, valamint a Napi Magyarország című lapok újságíróival szemben a postabankos VIP-lista nyilvánosságra hozatala miatt – nyilatkozta lapunknak Garamvölgyi László kommunikációs igazgató. Az ORFK álláspontja szerint az eddig gyanúsítottként kihallgatott hat újságíró mindegyike banktitoksértést követett el. Az ügyészséggel folytatott egyeztetés során abban állapodtunk meg, hogy nem teszünk különbséget a lapok között: minden a témában született újságcikk első közlésnek számít – jelentette ki Garamvölgyi. A nyomozás folyamán született iratokat az ORFK munkatársai holnap ismertetik a hat érintett újságíróval, majd azokat a vádjavaslattal megküldik az ügyészségnek. A vádemelési javaslattétellel az Országos Rendőr-főkapitányság csupán az augusztus 31-én elrendelt nyomozás egyik részét zárja le. Tovább folyik a vizsgálat annak kiderítésére, ki szolgáltatott információkat a 320 különleges postabanki kedvezményben részesült személyről. A Világgazdaság című lap augusztus 30-án tette közzé a teljes VIP-listát. Ezt követően Orbán Viktor miniszterelnök szeptember 2-án elrendelte: egy évre visszamenőleg vizsgáljanak meg minden a Postabankkal kapcsolatos, banktitoksértő újságcikket, köztük azt, amelyben a Napi Magyarország elsőként közölt információkat a VIP-hiteles botránnyal kapcsolatban. Az ez ügyben folytatott vizsgálat még nem zárult le.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.