Elhunyt Rabár Ferenc

Rövid, súlyos betegséget követően tegnap hajnalban elhunyt Rabár Ferenc, az Antall-kormány első pénzügyminisztere. A neves közgazdász hetvenéves volt. A Napi Magyarország felkérésére minisztertársa, a Magyar Nemzeti Bank későbbi elnöke írt emlékező sorokat róla.„Értelmiségi voltomat reménytelen küzdelemként élem meg” – írta Rabár Ferenc közgazdász profeszszor néhány éve, és hozzátette, hogy kötelességünk a szegények, jogfosztottak, elnyomottak és kiszolgáltatottak érdekében megszólalnunk, helyzetükön javítanunk ahhoz, hogy a szervetlen tömegből társadalom váljék, „jó szándékú cselekedeteink által”. Lehet, hogy a ma uralkodó közfelfogás szerint talán szép, de naiv gondolatok ezek. Főleg egy volt pénzügyminisztertől. Ám az első szabadon választott kormány tagjaként Rabár Ferenc valóban őszintén kívánta az elesettek felkarolását, miközben a pénzügyek első számú felelőseként és kormánytagként megtapasztalta, hogy a politikában nem a jó és a rossz között kell választani. Mert nincs olyan politikai tett, ami csak jó lenne. Minden döntésnek van hozama és költsége, minden kormányzati cselekedetnek van haszonélvezője és vesztese. Minisztersége nem tartott sokáig, hiszen a sorsfordító 1990-es év végén már átadta posztját utódjának. Nem könnyen leplezte személyes vívódását a „jó szándékú cselekedet” és a pénzügyek kemény világa közötti feloldhatatlan ellentmondásokkal szembesülve hivatali működésének minden egyes napján.Nem volt ebben egyedül, a magyar értelmiség nagy része – más mértékben és más viszonyok között – akkor is és azóta is átéli ezt az ellentmondást. Győzött benne az értelmiségi, az egyetemi tanár, a kutató. Az 1960-as évektől a gazdaságmatematikai modellek világában élt. Majd a közszerep vállalásának rövid, de izzóan intenzív, embert próbáló hónapjai után munkássága mindinkább a gazdasági viszonyok erkölcsi tartalma, a piacgazdaság etikai kérdései felé fordult. Mintegy megszabadulva a politikai szereplés béklyóitól, az utóbbi években visszatérhetett a gazdasági cselekvés és a társadalmi együttélés alapkérdéseihez. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem tanáraként sokat szerepelt, rengeteget vállalt. Láthatóan szerette azt az egyszerű, testhezálló szerepet, amelyet az 1990-es évtized neki lehetővé tett. De mint aki rövid időre vele egy kormányban dolgozhatott és küzdhetett, engedtessék meg nekem itt szólnom arról a meggyőződésemről, hogy ő azt az izgalmas és megpróbáltatásokkal teli keserves fél évet is szerette. Talán nem jó szó ez arra az ellentmondásos érzésre, amely mindannyiunkban bujkált. De mégis: az Antall-kormány tagjaként ő is történelmet formált. Ahogy lehetett. Ami ma van, azon bizonyos fokig rajta van az ő keze nyoma is.