időjárás 24°C Annamária, Tihamér 2022. július 1.
logo

Orbán Viktor: Nem tárgyalunk a gázszankciókról!

Ünnepi kosárgála

1999.12.02. 23:00

Az utóbbi években már megszokott Kelet-Nyugat All-Star-gála helyett – kivétel a tavalyi Észak-Dél összecsapás – idén a rendkívül sikeres évet zárt férfi válogatott és a szurkolók által összeállított légiósokból verbuvált gárda méri össze erejét december 27-én a Körcsarnokban.A rendezvény tájékoztatóján kiderült, hogy a vendégjátékosok csapatát a bajnokság éllovasának, a szombathelyi Falcónak a vezetőedzője, Földi Sándor irányítja. A szurkolók most is részt vehetnek a csapatok összeállításában: a magyar válogatott keretéből megnevezhetik az öt kezdőjátékost, illetve a honi élvonalban szereplő külföldiekre adhatják le szavazatukat a szövetségnél vagy a sportnapilapnál e-mailen vagy levélben. A gála 16 órakor, a francia Pau-Orthezben játszó válogatott center, Gulyás Róbert gyermekeknek szóló élménybeszámolójával kezdődik, majd a szövetség old boys együttese mérkőzik a híres magyar sportolókból és a sajtó képviselőiből összeállított csapattal. A főmérkőzésen kívül ezúttal is lesznek kiegészítő vetélkedések, zsákoló és hárompontos-dobóverseny is. Az eseményre egységesen 500 Ft-os belépőjegyeket a Budapest Sportcsarnok pénztáraiban, a szövetségben és a Dózsa György úti Basket Shopban lehet kapni.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.