Majdnem egy évtizede, az algériai polgárháború kirobbanása óta első ízben történt érdemi elmozdulás az észak-afrikai ország feloldhatatlannak tűnő belháborúja során: az AIS, az Iszlám Üdvhaderő vezetője, Madani Mezrag bejelentette, hogy a szervezet felbomlik, ha a kormányzat valóban amnesztiát biztosít azoknak, akik leteszik a fegyvert. Ezt követően megtörténtek az első konkrét lépések, az AIS fegyvereseinek első csoportja elhagyta a Dzsidzsel környéki hegyeket, amelyek az AIS fő katonai bázisának számítanak.Az 1999 júliusában kötött, hat hónapos fegyverszüneti megállapodást aláíró felek – Abdelaziz Buteflika elnök, valamint az AIS és az aláíráshoz csatlakozó GSPC – eddig kölcsönösen betartották az egyezség pontjait, így tegnap megkezdődhetett a fegyverletétel végrehajtása. A kormányzat felszólításának legelőször engedelmeskedő AIS a FIS (Iszlám Üdvhaderő) fegyveres szárnya, amely mintegy 300, más becslések szerint 800 ezer fegyveressel vett részt az algériai belháborúban. A programjában iszlám állam létrehozását sejtető FIS 1991-es választási győzelmét követően, a választás második fordulója előtt Algériában rendkívüli állapotot vezettek be, a hadsereg gyakorlatilag átvette a hatalmat. Az 1992-ben kirobbant polgárháborúban eddig több mint százezren vesztették életüket.A fegyveres ellenállók megosztottságára mi sem jellemzőbb, mint hogy az algériai reguláris erők több napja vonulnak fel a Dzsidzsel környéki, főleg kabilok lakta térségben. (A kabil, közismertebb nevén berber kisebbség két nagyobb területen, az Atlasz-hegység magasabb tájain fekvő Tizi-Uzu környékén, Nagy-Kabíliában és a tengerparton, Bejaia város és Dzsidzsel között, Kis-Kabíliában él – a szerk.) A hadsereg erőit a csendőrség és a fegyveres, republikánus polgárőrség támogatja – számoltak be helyi források, amelyek azt is megerősítették, hogy az elmúlt napokban folyamatos detonációkat lehetett hallani a fegyveresek egyik fő bázisának számító Texenna hegyekből, ami arra utal, hogy az AIS fegyveresei hatástalanítani kezdték az aknazárakat a hadsereg által ellenőrizhetetlenné vált vidéken.A GIA, amely „ellenséges a civil paktummal szemben” – írta a Reuters -, Dzsidzselhez közel állomásozó fegyveres erői beavatkozásra készen álltak, ők ugyanis továbbra sem adták fel a fegyveres harcot. A GIA nevéhez kötődik annak a Nyugat-Európát behálózó terrorszervezetnek a létrehozása, amely 1999 decemberében Kanadáról az Egyesült Államokra is ki akarta terjeszteni tevékenységét, és éppen 1999 decemberében kapták el tagjait, akik robbanóanyagokat próbáltak az USA-ba csempészni. Ha az AIS valóban leadja fegyvereit, a GIA, amely nem rendelkezik széles társadalmi támogatottsággal, háttérbe szorulhat, s lehetőség nyílik az egyik legveszélyesebb mozlim fegyveres terrorszervezet fölszámolására – vagy legalábbis arra, hogy Buteflika elnök megpróbálja visszaállítani országában a törvényes rendet, visszatérve az 1991-es állapotokhoz.Mindeddig ugyanis az algériai hatalom nem tárgyalt érdemben a magukat az utóbbi időszakban mérsékeltnek hirdető iszlám politikai vonulattal. A fegyverletétellel létrejöhetnek az érdemi társadalmi párbeszéd alapfeltételei az észak-afrikai államban.

Magyar Péter Ukrajna EU-csatlakozása ügyében saját magának mond ellent