Kisebb csökkenéssel zárták a csütörtöki kereskedést az amerikai piacok. A napközbeni változatos ingadozások azt a tanácstalanságot mutatták, amely a munkaerőköltség és a gazdasági növekedés adatainak napvilágra kerülése előtt alakult ki. A befektetők a Dow Jones árfolyamát előbb 130 ponttal megnövelték, majd hagyták, hogy 110 pontos csökkenést produkáljon, de a kereskedés végére hozzávetőleg előző szintjére – 4,97 ponttal csökkentve – emelték vissza. A technológiai papírokat jegyző Nasdaq értéke 30,35 ponttal csökkent záráskor. A Dow Chemical 36 százalékos negyedik negyedévben elért működési nyereséget mutatott fel, így papírjainak ára felfelé mozgott. Japánban a kimondottan alacsony emelkedést elért részvényekre specializálódtak a vásárlók, melynek hatását a Nikkei 225 index 225,06 pontos (+1,17 százalék) emelkedéssel nyugtázta. A távol-keleti növekedés ellenére az európai spekulánsok a New York-i börzét vették irányadónak. A Londonban napvilágra kerülő GDP-adatok (+1,9 százalék), megtörték a jeget, amely a délelőtt folyamán „vastagodott” meg a részvények árának csökkenése miatt. A vételi hullám indulásával egy időben megjelenő gyenge tengerentúli GDP- és munka-erőköltségi adat újból a mélybe taszította az árakat. Frankfurtban a Mannesmann a felvásárlását próbálja elkerülni azzal, hogy megpróbál a Vodafone-nál nagyobb halakba kapaszkodni, ezúttal a Deutsche Bankkal és az America Online Europe-pal próbál szövetséget összefabrikálni. A Budapesti Értéktőzsdén a nyitást követően minden a szokás szerint folyt. A BUX előbb 10 050, majd 10 130 pontig (rekord!) ugrott meg, később az amerikai makrogazdasági adatok hatására az index közel 270 pontot zuhant. A spekulánsok, mint a lyukból kiöntött ürgék ugráltak ki portfólióikból ,és hagyták maguk mögött a tőzsdét. A kereskedés végén az index 153,27 pontot (-1,54 százalék) csökkenve 9830,02 ponton zárt. A vezető papírok közül a napközbeni emelkedést indukáló Richter 140 forintot, a Matáv 9 forintot, a Mol 140 forintot esett vissza. Komolyabb csökkenést szenvedett el a TVK (-265 forint), és az OTP (-665 forint).
Fordulat a BÉT-en
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!