Az elégedett ellenzék érdekében

Baloldali pártvezetők üdvözölték ugyan Orbán Viktor miniszterelnök minapi országértékelő beszédének hangnemét, stílusát, ám annál inkább elégedetlenek voltak a szónoklat tartalmával. Aki azonban figyel egy kicsit a posztmodern szövegelemzés fejlődésére, az tudja, hogy a tartalom és a forma ilyenformán nem választható el egymástól, aki jól gondolkodik, az nyilvánvalóan jól is tud beszélni. Ha tehát a marxista esztétikán nevelkedett pártelnökök elégedetten csettintenek a stílus emelkedettsége hallatán, de rosszallóan csóválják fejüket a mondanivalóval kapcsolatban, az valószínűleg csak újabb jele az ellenzék tudathasadásának.Olvasóink előtt bizonyára ismeretes, mennyire szívünkön viseljük a baloldali psziché ápolását. Ezúttal sem nézhetjük tétlenül, hogyan alakul a mentális és politikai közérzetük azoknak a pártvezetőknek, akik tényleges súlyuknál jóval nagyobb hatással vannak a honi közvéleményre, mivel képzett manipulátorok segítik őket a média szinte valamennyi területén. Ezért szeretnénk, ha Kovács László például csakugyan mindennel elégedett lenne, a hatalom elvesztése miatt érzett világfájdalma és a nem szocialista gondolatokkal szemben kifejtett értelmetlen szembenállása nem áradna szét a tévérabszolgák és a népújságok olvasói körében. Megírtuk hát azt a beszédet, amelyben tartalom és forma vélhetően Kovács Lászlónak is tetsző egységben tündököl. Terjedelmi okokból sajnos csak részleteket tudunk közölni belőle, de reményeink szerint célunkat e néhány mondat is hűen szolgálja majd.Tisztelt hölgyeim és uraim!Örömmel jelenthetem, hogy bár a koalíció az elmúlt másfél évben nem ért el semmilyen kézzelfogható eredményt, az ország helyzete nem romlott, a makrogazdasági mutatók jó irányba mutatnak, a gazdaság növekedett, tehát lehet, hogy jobb is most egy kicsit, de ezzel mi nem kérkedhetünk. Mert mindez nem nekünk, hanem a Horn-kormány áldásos tevékenységének és a Bokros-csomagnak köszönhető. Ha annak idején Hornék nem szüntetik meg a gyedet, mi most nem tudjuk visszaállítani. Ha nem alázzák meg a nyugdíjasokat félszázalékos nyugdíjemeléssel, akkor most el lehetne hinni, hogy valóban mi akarjuk lehetetlen helyzetbe hozni őket. Ha nem nyomorítják meg az önkormányzatokat, az iskolákat, a közintézményeket, akkor most komolyan kellene venni, hogy mi törekszünk erre. Ha évente felépítettek volna több ezer új otthont, akkor most értelmetlen lenne új lakástámogatási koncepciót bevezetni. Hosszan sorolhatnám még, miért nekik köszönhet ez az ország, ez a nép mindent, de nem akarok „gyűlölködni”, „sarat dobálni”, „kommunistázni” meg főleg nem. Ezért inkább arra hívnám fel a figyelmet, bennünket a balsors már olyan régen tép, hogy maga is unja... Ez lebegjen a szemünk előtt.Beszélnünk kell a problémákról is. Előre kell bocsátanom, hogy ezeket viszont valamennyit mi okoztuk, egyikhez sincs semmi köze az előző kormánynak, netán a rendszerváltás előtti időszaknak. Itt van mindjárt a híres kettészakadási szindróma. Az országnak csak egyharmada él jól, kétharmada vegetál. Ezt bizony mi rontottuk el. Nem kellett volna a polgári színvonalon élők arányát tíz százalékról elmozdítani, és lehet, hogy érdemesebb lett volna a százezer új munkahely megteremtése helyett régi lózungokat elhitetni a vegetálókkal, úgymint „tiéd az ország, magadnak építed”, „a dolgozó népé minden hatalom”, „világ kétharmadai, egyesüljetek!” stb. Magunkra vontuk az istenek haragját is. Egész pályás letámadó stílusunk, politikai zsákmányszerző akcióink, elvetemült elképzelésünk arról, hogy annak kell gyakorolnia a hatalmat, aki a nép akaratából kormányt alakíthatott, árvizet, belvizet, halpusztulást, hóviharokat és járványokat szabadított e földre. Mi persze nem tudtunk a csapásokon úrrá lenni, mert az ellenzék ellehetetlenítésével voltunk elfoglalva, és csak azt nem értettük, miért a katonákat támadta meg, miért nem inkább a szocialisták körében aratott az agyhártyagyulladás. De megbántuk már, ezért hamarosan törvényjavaslatot terjesztünk a tisztelt Ház elé, amelyben deklaráljuk, hogy a mindenkori kormány nem kormányoz, csak úgy tesz, mintha, a tényleges hatalmat átengedi az ellenzéknek és a maratoni sztrájkolók reprezentatív szervezőinek. Ez majd egy csapásra megoldja a magyar politikai közélet minden problémáját.Ne csodálkozzon a kedves olvasó, ha a beszéd többi részét sehol nem találja. Meggyőződésem, hogy minden önállóan gondolkodni képes ember tudná folytatni. De sok értelme nincs, mert éppen azoknak nem mond semmit, akiknek az agyában sikerült már totális zavart kelteni. Azért végezetül engedjenek meg egy új dakota közmondást: Csak akkor akarj tetszeni az ellenségeidnek, ha már nincsenek barátaid!