Tízezer pont felett

2000. 02. 10. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Budapesti Értéktőzsdén a kereskedési rendszer hibája miatt közel háromnegyed órával került későbbre a nyitás. A negyvenöt perces kényszerszünetet követve az index igencsak meglódult. A 90 pontos plusszal nyitó BUX lassan, de biztosan kora délután átlépte a tízezer pontos álomhatárt. A kereskedés nagy részében az index tízezer pont felett mozgott. A megugrásban jelentős szerepe volt a Bank of England 25 bázispontos kamatemelésének, amit a szakemberek már előre megjósoltak. A januári hosszt követő korrekció után a befektetők a kedvező negyedéves vállalati adatokra és az amerikai részvények további drágulására apelláltak, így főként az blue chipek papírjait kezdték vásárolni. A nap végén különleges állapot tanúi lehettünk, amikor is történelmében először sikerült a BUX-nak tízezer pont felett, 10 162,44 ponton (+202,07 pont) zárnia. A tartósan az álomhatár felett mozgó tőzsdemutatót a BorsodChem, a Mol, a Matáv, az OTP és a Richter segítette. Ezek közül a legjelentősebb forgalmat a Matáv részvényei produkálták. A nemzetközi színtereken is közkedvelt távközlési vállalat papírjait 2169 forintig drágította a vételi nyomás. A Mol – amelyről újabban érdekes pletykák keringenek – 5340 forinton érte el napi csúcsát és egyben záróértékét.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.