Vállalható a polgári szolgálat is

Rozgics Mária
2000. 02. 02. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hadkötelezettség eltörlésének kikényszerítésére aláírásgyűjtést kezdtek a szabad demokraták. A sorozott vagy „zsoldos” hadseregről évek óta a közvélemény előtt folyik a vita. – A honvédelmi tárca becslése szerint évente legkevesebb 30-40 milliárd forint pluszköltséget igényelne a váltás – nyilatkozta a Napi Magyarországnak Póda Jenő, a miniszterelnöki kabinetiroda biztonságpolitikai főtanácsadója.- Az SZDSZ érvelésében, szóhasználatában visszatérő, állandóan ismétlődő elem a „kényszersorozás” pejoratív kifejezés. A szóhasználat tévedésen alapul, ugyanis az alkotmány szerint a „haza védelme minden állampolgárnak kötelessége”, de az általános honvédelmi kötelezettség alapján fegyveres vagy fegyver nélküli katonai szolgálatot, illetve polgári szolgálatot teljesíthetnek. Tehát hazánkban már tíz éve nem kötelező fegyvert fogni és katonáskodni. Lehetőség van önként polgári szolgálatot teljesíteni. Ezt a jogintézményt egyébként a későbbiekben is célszerű fenntartani – mondja Póda Jenő (képünkön).- Csupán politikai elhatározás kérdése, hogy sorozott vagy hivatásos hadserege legyen az országnak?- A mai magyar hadsereg nem csupán sorozott és hivatásos katonákból áll. Hosszú évek óta szolgálnak szerződéses katonák is, így a hadsereg átmenetet képez a sorozott és az önkéntes – toborzott – hadseregmodell között. Az SZDSZ célja, hogy egy politikai döntés aktusával eltörölje a tisztán sorozott honvédséget – ami már nincs is -, és egy professzionális hadsereget hozzon létre. A kormányprogram szerint mindez szerves fejlődés eredményeként fog megvalósulni, már több éve tart, s még hosszú évekig elhúzódik az átmenet. Az átalakulás feltételei között a legfontosabbak a társadalom véleménye és a pénz. A professzionális hadsereg – adott létszám mellett – ugyanis lényegesen drágább.- Mennyivel?- Visszatérő kritikai elem, hogy a kormányzat számolja ki, mennyibe kerülne pontosan az átmenet. Ez a pontos számolás különböző okok miatt nem végezhető el, legfeljebb becsülni lehet a költségeket. Jelen helyzetben körülbelül hétezer szerződéses státus esetén körülbelül háromezer-kilencszáz fő feltöltöttség érhető el. Nyilvánvaló, hogy magasabb jövedelemmel, jobb élet- és munkafeltételekkel, magasabb presztízsű pályakép esetén lehetne csak növelni a feltöltöttséget. Önma-gában persze a szerződéses katonák helyzete nem kezelhető, az ő felemelésük feltételezi az egész honvédségi piramis felemelését. Egyébként sem lehet még a jelen helyzetben pontosan meghatározni, hogy menynyi ráfordítással lenne elérhető a hétezres státus feltöltése. Ezek után kellene megállapítani az összes sorkatonai hely szerződésessé alakításának anyagi feltételeit úgy, hogy legyen is elegendő jelentkező ezek betöltésére. A honvédelmi tárca becslése szerint évente legkevesebb 30-40 milliárd pluszköltséget igényelne a jelenlegi hadseregmodellről a tisztán toborzottra való áttérés.- Miből finanszírozható ez a többletköltség?- Kommunikációs szempontból legfontosabb lenne a szóhasználatbeli szándékos ferdítésnek és a helyzet pontatlan ismertetésének korrekcióján túl a döntés következményeinek pontosítása. A választókkal meg kell értetni, hogy a helyes kérdésfeltevés nem az, hogy „kíván-e ön toborzott – zsoldos – hadsereget Magyarországon”, hanem az, hogy „kíván-e ön toborzott – zsoldos – hadsereget Magyarországon annak árán, hogy a szükséges többletköltségek fedezésére az ön adóját 2-3 százalékkal megemeli a parlament”? Csak így értethető meg világosan, hogy a politikai döntést meghozni kockázat nélküli, de a finanszírozáshoz adóemelés híján csak más rendszerektől – oktatás, szociális szféra, infrastruktúrafejlesztés – lehetne pénzt elvonni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.