Az izraelita egyház mezőcsáti zsinagógáját a teljes pusztulás veszélye fenyegeti, ezért a dél-borsodi város önkormányzata, Steinerné Vasvári Éva országgyűlési képviselő és a lakosság megoldást keres a felújításhoz szükséges források előteremtésére.Az 1895-ben épült szentély 1944-ig állt Mezőcsát és 13 környékbeli település zsidósága hitéletének szolgálatában. A holokauszt idején rengeteg embert elhurcoltak a régióból. A második világháború után már nem tölthette be a zsinagóga azt a szerepet, amit építésekor szántak neki. Ma is a város büszkesége lehetne, de 1945 után, amikor az áfészek megalakultak, az akkor új fogyasztási szövetkezet kezelésébe került, az áfész-vezetők azonban vajmi kevés energiát fordítottak az állagmegóvásra.Az értékmentést célzó kezdeményezések alapvetően a rendszerváltozást követően kezdődtek el. Csereszerződés útján a helyi önkormányzat 1991-ben szerezte vissza az értékes, bár romos épületet. Napjainkban egyre nagyobb igény volna a zsidó templomra, ugyanakkor rengeteg pénzt kellene áldozni a felújításra.Mezőcsát önkormányzata sajnos évek óta forráshiányos, tehát önerőből nem képes finanszírozni a rekonstrukció költségeit.Steinerné Vasvári Éva, a tiszaújvárosi térség fideszes országgyűlési képviselője a parlamenti választások után javasolta Arnóth János mezőcsáti polgármesternek, hogy keressenek közösen megoldást a zsinagógaügyben. A város saját erőből képtelen 68 millió forintot előteremteni, ezért felvették a kapcsolatot a Holokauszt és Auschwitz Emlékbizottsággal, miközben fehívásban kérték a világban élő magyar zsidók támogatását is.Természetesen a millennium évében pályázatokon szintén pénzhez szeretnének jutni, így a képviselőnő reményei szerint talán még az idén érdemi előrelépés várható.A felújításra váró zsinagóga az izraelita hitélet szentélyeként a mezőcsáti és környékbeli falvak kulturális életének fellendülése mellett az idegenforgalmi bevételeket is ugyancsak növelhetné. A képviselőnő és a polgármester ötlete alapján létrehozták a Mezőcsáti Zsina-góga Megmentéséért Közalapítványt.

Mutatjuk, hogyan került Gyurcsány és a Momentum a totális süllyesztőbe