A Fidesz módosítaná a médiatörvényt

B.L.
2000. 03. 15. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Várhatóan a Házbizottság mai ülésén döntenek arról, hogy az Országgyűlés elnöke mikorra hívja össze a parlament rendkívüli ülését. Az ülésnapot az MSZP kezdeményezte a médiakuratóriumok ügyében. A Fidesz frakciója bejelentette: a médiatörvény módosítását kezdeményezik, amennyiben a mai hatpárti egyeztetésen nem születik megállapodás. Az MSZP elutasította a felvetést.- A Fidesz a médiatörvény módosítását kezdeményezi, amennyiben a mai hatpárti egyeztetéseken nem születik megállapodás a médiakuratóriumok ügyében – jelentette be Sasvári Szilárd, a Fidesz frakcióvezető-helyettese, a kulturális bizottság elnöke. Mint mondta, a tervezett módosítás értelmében a Magyar Televízió, a Magyar Rádió és a Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnökségébe minden parlamenti párt egy-egy főt delegálna, elnökét a kormánypártok jelölnék.Sasvári Szilárd rámutatott: ez a szabályozási forma az ORTT esetében bevált, a testület törvényben előírt határidőre teljes létszámmal megalakult. A frakcióvezető-helyettes elmondta azt is: amennyiben az ellenzék támogatná a kétharmados többséget igénylő törvénymódosítást, a médiakuratóriumokba már az új eljárással választanának elnökséget.Nincs esély a médiatörvény Fidesz által javasolt módosításának parlamenti elfogadására, mert az MSZP nem támogatja a vezető kormánypárt erre vonatkozó elképzelését – tudta meg az MTI Lendvai Ildikótól tegnap.Az MSZP frakcióvezető-helyettese „árulkodónak” nevezte, hogy ismét egy olyan megoldási javaslatot vetett fel a Fidesz, amelyik a MIÉP-pel együtt kétharmados többséget biztosítana a kuratóriumok elnökségében a kormánypártoknak. A Házbizottság mai ülésén döntenek arról, hogy a parlament mikor tart rendkívüli ülést – amelyet az MSZP mára kezdeményezett – a médiakuratóriumok ügyében.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.