Egybeforraszt a mágikus ősforrás

n Stefka IstvánA baloldali ellenzék médiaügyekben saját tehetetlenségét, megegyezésképtelenségét belátva ismét rájött arra, hogy egymás nélkül nem megy. A választási vereség után az SZDSZ mindent elkövetett, hogy bizonyítsa elforduló választóinak, hogy most már végképp nincs semmi köze az olaj-, a Dunai-, a Nyírfa-, a Tocsik- vagy a Bokros-ügyet kreáló MSZP-hez, mert visszatért az ősi maghoz, az ősi forráshoz, az antikommunista, liberális szellemiséghez. Bizonygatták is, hogy a szocialistákkal való összebújás csak múló pillanat volt, a szabad demokrata Horn Gábor és mások éles különállásukat hangoztatták a szocialistáktól. Politikai elemzők közül többen mégis úgy látták, hogy ezt a pálfordulást egy újabb fogja követni, ami nemsokára magával hozza a politikai együttjárást.Lám bekövetkezett. Azon túl, hogy a médiakuratóriumok elnökségi tagjainak megszavazásánál mind az MSZP, mind az SZDSZ kivonult a parlament ülésterméből, a napokban éles támadást intéztek a polgári jobbközép kormány ellen. A régi receptet vették elő, a hazai és a nemzetközi közvélemény előtti lejáratás módszerét, amikor néhány év után ismét elkezdtek szélsőjobboldalizni. Érdekes azonban, hogy szélsőbaloldalizni senki nem szokott ebben az országban, noha a vállaltan kádárista Munkáspárt képviselte szélsőbaloldali politika olyan, a nyugati világ által is megvetett népirtó szövetségesekkel kérkedik, mint Szlobodan Milosevics vagy Szaddám Huszein. (Thürmer Gyula éppen akkortájt utazott Szerbiába gratulálni az albán exodushoz Milosevicsnek, amikor a hágai Nemzetközi Bíróság népirtás bűntette miatt elfogatóparancsot adott ki ellene.) A balközép MSZP és elnöke, Kovács László egy ilyen párttal helyezkedik azonos platformra akkor, amikor Fehérgyarmaton (is) elfogadja Thürmert politikai szövetségesének. Most kíváncsian várjuk azt, hogy Kovács László mikor, hol és mennyiszer határolódik el a Milosevics véres kezét szorongató Thürmer Gyulától és pártjától. Az SZDSZ pedig a rasszista nézeteiről ismert Hit Gyülekezete vezetőjétől.A MIÉP-et ezenközben folyamatosan összemossák a Fidesz-Magyar Polgári Párttal, összejátszással vádolva a legerősebb kormánypártot, majd egy kis gellerrel az egészet megspékelik haiderizmussal, és kész a következtetés, amit már az SZDSZ-es Szent-Iványi István fogalmaz meg. „Ausztria példája is mutatja, hogy a Fidesz és a MIÉP együttműködésének sokkal nagyobb a tétje, mint egy egyszerű belpolitikai ügynek.” Vagyis választani kell Európa és a MIÉP (persze azon keresztül a Fidesz) között.A történetnek azonban itt még nincs vége. A belpolitikai vitákat a szocialisták és a szabad demokraták (akárcsak a rendszerváltozás első éveiben) ismét kiviszik külföldre. Ahol rendre az ország hírnevét rontva, felelőtlenül nyilatkozgatnak. Legutóbb az ismét mozgékonnyá váló exkormányfő, Horn Gyula nyilatkozott úgy, hogy Magyarországon médiaháború tört ki, miután a parlament a közszolgálati média kulcspozícióit a kormány jelöltjeivel töltötte be, és ez Horn szerint egyedülálló a magyar demokrácia történetében. Hosszasan lehetne bizonyítani, hogy ez az állítás hamis. Az elektronikus médiumok túlnyomó többségben az MSZP és az SZDSZ befolyása alatt állnak, a nyomtatott sajtó pedig annyira ellenséges, hogy bizonyítani sem kell. De nemcsak ez az érdekes a horni megjegyzésben, hanem az is, hogy elfelejtette elmondani a Reuters tudósítójának, hogy 1994-ben, közös győzelmük hajnalán hatpárti egyeztetés, a parlament jóváhagyása nélkül, diktatórikus módszerrel nevezte ki a Magyar Televízió (Horváth Ádám) és a Magyar Rádió (Szirányi János) elnökét. Horn Gyula emellett a ciklus közepére már önálló kormányhíradót készíttetett, közpénzen, megszegve a médiatörvényt. (Az MTV hírműsorainak totális kormányzati túlsúlya sem volt elég kormányának.) Ez csak emlékeztető a magyar demokrácia történetéhez.A lejáratáshoz. Az európai uniós csatlakozás veszélybe sodrásához újabb adalék az agresszív fenyegetőzés akkor, amikor az uniós tagországok hazánkat minden szempontból a legalkalmasabbnak tartják a csatlakozásra. A fenyegetőzés most nem más, mint az, amit Lendvai Ildikó szocialista képviselő is megfogalmazott, hogy uniós belépésünket késlelteti az a „brutális kormánypárti magatartás”, ami a sajtószabadság ügyében történik. Fodor Gábor, az SZDSZ médiapolitikusa odáig megy, hogy a törvényességet helyre kell állítani. A kérdés, hogy mivel szemben: az alkotmánybírósági döntés, a médiatörvény ellenében? A szövetséges szocialista párt destruktív magatartását pedig már tapasztalhattuk a közelmúltban is, amikor akadályokat görgettek a NATO-val való együttműködésünk elé: a koszovói légi háború kapcsán némi belpolitikai hozadékért simán hátba támadták a kormányt azzal, hogy a magyar légtér NATO általi használatát nem szavazták meg. Ez eleddig példátlan lépés volt, ami szükségképpen vívta ki a NATO-vezérkar és a Nyugat egyöntetű rosszallását is.Szóval itt már régen nem a sajtóról, a sajtószabadságról, a médiaszabadságról szól ez a fajta politizálás. Hanem a hatalom minél előbbi, bármi áron való visszaszerzéséről. Ezért a vitás kérdéseket az MSZP és az SZDSZ már nem a parlamenti demokrácia keretein belül akarja megoldani, hanem az utcán. Jelzi ezt a múlt heti esernyős tüntetés, az agyhártyagyulladás-járvány nyugati mércével mérve elfogadhatatlan (baloldali) meglovagolása, a ciánszennyezés kapcsán megnyilvánuló újabb ellenzéki hátbatámadás vagy az újra színre lépő szabad demokrata Haraszti Miklós és árnyékkuratóriumának felállítása.Voltaképpen a soha el nem szakadás, az egymásra találás megtörtént. Pető Iván, az SZDSZ erős embere már Lendvai Ildikóval együtt, közös interjúban nyilatkozik a Magyar Hírlapban. Pető támogatja a két párt közös fellépését. Lendvai nosztalgiázik: „...én azt szeretném, hogy egyszer még kormányozzunk közösen, akkor a saját arculatunkat is könnyebben felmutathatnánk.”Erről van szó, kérem szépen. A média csak ürügy a hatalom felé vezető úton.