Mert mindig kell egy dal

A brit Deep Purple zenekar egyike a rock műfaj néhány olyan legendás csapatának, amely három évtized után kisebb-nagyobb kihagyásokkal, több-kevesebb tagcserével és némileg váltakozó színvonalon, de mind a mai napig aktívan alkot. Ezt talán csak a Black Sabbathról, a Pink Floydról és a Rolling Stonesról mondhatjuk el. Nem vállalkozhatunk azonban a csaknem félszáz lemezes Purple-életmű bemutatására, ezért legutóbbi anyagukra összpontosítunk csupán. Régi-új munkáról van szó, hiszen az új dupla koncertfelvétel gerincét a csapat 1969-es Concerto for Group and Orchestra című korszakos mesterműve alkotja, amelyben elsőként tettek kísérletet egy nyers és energikus rockbanda és egy szimfonikus zenekar hangzásának szintetizálására. A mű megszólaltatásában akkor a Royal Philharmonic Orchestra segédkezett, míg most a London Symphony Orchestra, de a helyszín mindkét esetben a Royal Albert Hall volt. A hangfelvétel egyébként még tavaly készült, de magyarországi kiadására eddig kellett várnunk. A korong érdekessége, hogy a nagyzenekari kompozíció mellett a tagok mindegyikének egy-egy friss szólónótáját is hallhatjuk, és persze néhány Purple-himnuszt, mint például a Pictures Of Home-ot, a Sometimes I Feel Like Screaminget és természetesen a Smoke On The Watert, amelyeket a szimfonikus kíséret tesz különösen izgalmassá. Meglepetésként néhány vendégénekes is felbukkan az albumon, közülük a hihetetlen hangú Sam Brown és a szintén élő legenda, Ronnie James Dio érdemel külön említést. A lemezen hallható közel száz (!) muzsikus igazán mindent megtett a buli hangulatáért, a Deep Purple-ősrajongókban azonban maradhatott egy kis hiányérzet. A csapat egykori lelke, minden rockgitárosok ősatyja, Ritchie Blackmore ugyanis néhány éve sajnos már nem tagja a csapatnak, és utóda, Steve Morse, bár maga is nagy tudású zenész, az a bizonyos megtanulhatatlan valami hiányzik a játékából (BMG).Filmjeinek és színpadi rendezésének zenéiből összeállított gyűjteményes albummal ünnepli ötvenedik születésnapját, illetve rendezői munkálkodásának huszadik évfordulóját Koltay Gábor. A nagyszabású, jelentős részben történelmi témájú színpadi és filmes produkciók alkotójaként ismert művész lemezének címe Kell még egy szó, és húsz szerzeményt tartalmaz. A nyitó és egyben címadó dal az 1996-os Honfoglalás Koltay Gergely jegyezte főcímdala, Demjén Ferenc előadásában, majd – egyebek mellett – A betlehemi csillag üzenete című karácsonyi kantátából (1992), a Julianus című filmből (1991), a Temesvár, 1514 című oratóriumból (1990), valamint a Magyar Mise című rockoperából hangzik el egy-egy felvétel. A korongon felcsendülő dalok előadói között pedig olyan ismert zenészek vannak, mint Szulák Andrea, Varga Miklós, Vikidál Gyula, Nagy Feró, Deák Bill Gyula, Sasvári Sándor, illetve Franco Nero. A lemez megjelenése egyébként karitatív célokat is szolgál, mivel az alkotók a bevételt a Szívbeteg Gyermekek Védelmében Alapítvány (a kuratórium elnöke Koltay Gábor) javára fordítják (Hungaroton).Az angol Culture Club a nyolcvanas évek első felének egyik legismertebb zenekara volt, részben a frontember, Boy George extravagáns megjelenésének, fellépésének (a lányos arcú, hosszú szőke hajú, kirúzsozott szájú énekes nemi hovatartozásának kérdése akkoriban emberek millióit foglalkoztatta), részben a csapat new wave, reggae és soul elemeket sikeresen ötvöző popzenéjének köszönhetően (elég csak a Do You Really Want To Hurt Me vagy a Karma Chamaeleon című dalokra gondolni). Néhány csúcson töltött év és sikeres album után az együttesen belüli személyi ellentétek 1986-ban szakadáshoz vezettek, s a zenészek külön utakon folytatták pályájukat. Aztán két évvel ezelőtt – mindössze egy koncertsorozat erejéig – ismét összeállt a zenekar, és az együttműködés olyan jól sikerült, hogy egy új dal is született, I Just Wanna Be Loved címmel. A nótát, amely azonnal a brit listák élére tört, előbb egy régi slágereket tartalmazó gyűjtemény, a Greatest Moments követte, majd nemrégiben megjelent a Culture Club legújabb sorlemeze, a Don't Mind If I Do is. Bár a mostani korongon – az I Just Wanna Be Loved kivételével – nincs igazán kimagasló, átütő erejű sláger, egy egységes, kellemes poplemez született (Virgin/EMI).