Hosszú, közel tízéves várakozás után végre Debrecent is felfedezték a legnagyobb befektetők. Néhány hónapja a finn Nokia hozott létre egy magasan képzett szakembereket foglalkoztató kutató-fejlesztő központot a cívisvárosban, most pedig az amerikai Motorola tajvani beszállítója, a DBTel telepszik meg.Zalaegerszeg és Budapest után Debrecen már a harmadik helyszín, ahol a Motorola Magyarországon mobiltelefonokat fog gyártani. Tajvan legnagyobb mobiltelefon-gyártójának, a DBTel-nek viszont ez lesz az első európai gyáregysége.Az előzetes becslések alapján a következő két évben a tajvaniak mintegy 80 millió dollárt ruháznak be. A befektetés jóvoltából mintegy 1500-1800 új munkahely jön létre a komoly munkanélküliséggel küszködő Debrecenben. A gyárba a legmodernebb technológiát telepítik. A munkaerő mintegy fele szakirányú végzettségű, professzionális szakember lesz. A legmodernebb mobiltelefonok gyártása a tervek szerint már idén júniusban-júliusban megkezdődik az eddig üresen árválkodó Határ úti ipari parkban.A Motorola, illetve a DBTel többek között azért döntöttek úgy, hogy Debrecenben építenek gyárat, mivel gyorsan javul a város infrastruktúrája, és az egyetemnek köszönhetően könnyen lehet olcsó és magasan képzett munkaerőt találni. Az is közrejátszott, hogy a város önkormányzata a korábbiakhoz képest más, eredményesebb tárgyalási stratégiát alakított ki.A debreceni üzemben végzett tevékenységek közé tartozik majd az alkatrészek előállítása, megmunkálása, a készülékek festése, az elektronikai gyártás, az összeszerelés és a disztribúció. Ez egy vertikálisan integrált gyártási folyamat, amely várhatóan további alkatrészgyártó beszállítókat ösztönöz majd arra, hogy helyi termelő üzemeket nyissanak a környéken.A remények szerint a mobiltelefongyár sok kisebb alkatrészgyártó üzemet késztet majd arra, hogy a környékre települjön. A debreceni önkormányzat 5+5 éves adókedvezménnyel és közművesített telekkel bátorította a beruházókat.A Motorola magyarországi piaci pozícióinak megerősítését rögzítették tavaly decemberben, amikor hírt adott a JIT és a Flextronics-szal kötött mobiltelefon-gyártási szerződéseiről.
Mobiltelefongyár Debrecenben
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!