Szíriai taktika Barak ellen?

Breuer Péter (Tel-Aviv)
2000. 03. 27. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Clinton amerikai elnök üres kézzel távozott Genfből. Asszad szír elnök ugyanis azon kívül, hogy a svájci fővárosba repült népes delegációjával, semmi újat nem hozott magával.Izraeli megfigyelők azonban ezt úgy értékelik, hogy Szíria még nem mondta ki az utolsó szót. Ez egyszerű szír taktika, így próbálják térdre kényszeríteni az izraeli miniszterelnököt, Ehud Barakot – vélik az elemzők. Az izraeli kormányhoz közel álló körök szerint a palesztinokkal való tárgyalások felgyorsulása várható az elkövetkező napokban.David Lévi izraeli külügyminiszter újságírók kérdésére válaszolva elmondta: Asszad szír elnök még az amerikaiaknak sem árulja el, hogy tulajdonképpen milyen békét is akar. Jichak Lévi vallásügyi miniszter, a vallásos nemzeti párt vezetője azon meggyőződésének adott hangot, hogy a szírek az egész világot be akarják csapni. Ez a mostani találkozón nem sikerült. Saul Mofaz izraeli vezérkari főnök újoncok előtt tartott beszédében tegnap elmondta, hogy a hadsereg kész végrehajtani a kormány utasításait, a Libanonból való kivonulásra a hadsereg készen áll.Dennis Ross amerikai különmegbízott jeruzsálemi megbeszélésein az izraeli hadsereg Libanonból való egyoldalú kivonulásáról tájékozódik. Ehud Barak miniszterelnök most büszkén állíthatja, hogy nem csapta be a választóit, hiszen ő egy centimétert sem von vissza az általa ajánlottakból. Az ellenzékben lévő jobboldali Likud párt több tagja az egész genfi tárgyalást egy előre megrendezett színjátéknak tartja. Szerintük a miniszterelnök már régen lemondott a Golán-fennsíkról, és most kár kozmetikázni azt a pár centimétert, ami a Genezáreti-tó, azaz a Kineret partját illeti.A Golán-fennsík lakóinak bizottsága meg van győződve arról, hogy a munka nagy részét a szír elnök elvégezte helyettük. Ez persze nem jelenti azt, hogy az elkövetkezendő napokra és hetekre tervezett tüntetéseket és egyéb akciókat lemondanák, hiszen szerintük sem az amerikaiaknak, sem a szíreknek, de legkevésbé Baraknak szabad elhinni, amit Asszad állít. Vasárnap a késő esti órákban több mint huszonötezer Golán-fennsíki lakos, illetve velük szimpatizáló tüntetett az amerikai nagykövetség tel-avivi épülete előtt. A szélsőbaloldal szerint a szíreknek, illetve a békének talán ez volt az utolsó lehetősége. Érdemes megjegyezni, hogy Szíria nem veszi jó néven az egyoldalú izraeli kivonulást Libanonból, de ugyanilyen szinten az izraeli hadsereg ottléte ellen is tiltakozik. Több, magát megnevezni nem kívánó szakértő a szír elnök svájci látogatásán azt állapította meg, hogy a híresztelésekkel ellentétben úgy tűnik, a szír elnök kiváló egészségnek örvend.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.