Teleki Pál védelmében

Nemzeti múltunk tisztázására is kísérletet tesz a Népszabadságban Csicsery-Rónay István író, politológus, amikor a lap csütörtöki számában A Teleki-probéma címmel válaszol G. Márkus György cikkére, melyben a szerző Teleki Pál szobrának felállítása ellen tiltakozik. Csicsery-Rónay rámutat:

Azzal, hogy életét áldozta fel, s lett a nácizmus elleni magyar ellenállás első mártírja, megmentette hazáját (akkor) a háborúba sodródástól. Semlegességi politikája még halálán túl is eredménnyel járt. A szörnyű Bárdossy-közjáték után Kállay miniszterelnöksége tulajdonképpen Teleki politikájának meghosszabbítása volt. Így történehetett, hogy a náci áradat egész Kelet-Közép-Európából minket öntött el a legkésőbb, és a hátralevő egyéves vészkorszakban nálunk maradhatott életben a legnagyobb számú zsidó lakosság.

A G. Márkus György álatal jegyzett cikk szerint „szimbolikus-ideológiai fordulópontot jelent… ez a műalkotás, és a magyar antifasisztáknak szánt pofonként is felfogható.”

Csicsery-Rónay többek közt kiemeli:

Az American Jewish Yearbook írta, amikor Teleki visszautasította Hitler követelését, hogy cserébe Erdély nagyobb részének visszacsatolásáért keményebb zsidóellenes rendelkezéseket hozzon: „ Ez az ellenállás valóban meglepő volt, mert ez egy kis fontosságú ügy volt azok után az alapvető áldozatok után, melyet kicsikartak (Magyarországtól)”.

A New Yokk Times-tól, annak 1944. június 15-i számából többek közt ezt idézi:

„De addig, amíg valami hatalmuk volt a maguk hazájában, a magyarok próbálták védelmezni a zsidókat.”

A lap Fórum rovatában a nagy formátumú magyar politikus emlékét támadó cikkre reagálva az író, hangsúlyozva, hogy a legnagyobb antifasiszta maga Teleki Pál volt, így fogalmaz.

Nem hisszük, hogy zsidó honfitársaink ne akarnának ebben a nemzeti koszenzusban részt venni, s ne tudnának Teleki Pálnak megbocsátani egyetlen, valóban súlyos hibájáért. Hisz Széchenyi szerint olyan kevesen vagyunk, hogy az apagyilkosoknak is meg kell bocsátanunk.