Drágult a Matáv, beesett a Richter

2001. 10. 18. 15:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Budapesten a nemzetközi hatások érvényesültek, így a BUX értéke nyitáskor 107 pontos veszteséget jelzett. A kereskedés elején igen iránytalannak mutatkozott a nap, sőt inkább a gyengülés volt meghatározó, de déli tizenkét órára a hangulat megváltozott és inkább növekedést próbáltak felmutatni a részvényárak. Az index mélypontját 6370 ponton érte el, míg napi maximumára 6464,81 pontra zárás előtt negyedórával ugrott. A spekulánsok főként a nagyobb kapitalizációjú papírokra helyezték a súlyt, a nyertesek vesztesek aránya 6 a 22-höz volt.

A nap vesztese a Pannonplast lett 350 forintos zuhanásával, de gyengült a korábbi napok nagyforgalmat produkáló papírja a Synergon (-35 forint) és a Rába (- forint) is. A Pannonplast-ról és a Hewlett Packard-ról szóló negatív hírek ellenére a Credit Suisse First Boston a műanyagipari cég részvényeit továbbra is vételre ajánlja. A vezető részvények közül csak a Matáv ára drágult. A távközlési papírok tartós gyengülés után átlépték előző szintjüket jelző határvonalat és 7 forinttal növekedve zártak. A Matáv növekedése ellenére lefelé mozgott Richter (-395 forint), az OTP (-200 forint), a BorsodChem (-175 forint) és az Antenna Hungária (-85 forint) ára.

BUX
Záró: 6443,74
Min.: 6370,29
Max.: 6464,81
Vált.: -64,46 pont (-0,99 százalék)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.