Gazdaságélénkítő csomag az USÁ-ban

2001. 10. 25. 13:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elfogadta a az amerikai képviselőház a republikánus párt által kidolgozott gazdaságösztönző törvénycsomagot, ami arról szól, hogy 2002-ben százmilliárd dollár költségvetési támogatást nyújtanak a gyengélkedő amerikai gazdaságnak.

A tőkeinjekciót elsősorban adójóváírások formájában kívánják adni. Az indoklást a Fehér Ház gazdasági elemzői adták meg azzal, hogy elismerték az amerikai recessziót. A visszaesést jól jelezte, hogy szeptemberben 8,5 százalékkal – szemben az előzetes 1,2 százalékos várakozásokkal – esett vissza a tartós iparcikkek rendelésállománya az Egyesült Államokban.

Alan Greenspan a törvény csomag elfogadásával egyidőben felszólította az amerikai kormányt, hogy világszerte erősítse piacnyitási törekvéseit. A Federal Reserve elnöke szerint nem szabad megengedni, hogy a terrorizmustól való félelem megbénítsa a világgazdaságot, növelje a recessziót. Greenspan szólt még arról is, hogy a gazdaság állapota ugyan gyengülőben van, de a növekedési fázis vélhetően a következő évben elkezdődhet. A bankvezető figyelmeztetőleg megjegyezte, hogy a fordulatot sok egyéb hatás befolyásolhatja, mint például az amerikai-afganisztáni katonai offenzíva pénzügyi költsége.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.