Vastagh tévedés az MSZP részéről

Jaj, szaladjon össze a művelt Európa. Verjék félre a harangokat (lehetőleg úgy, hogy közben ne menjenek be a templomba, mert azzal megsértik a világnézeti semlegesség elvét), hirdessenek ostromállapotot. Magyarországon ugyanis szörnyű jogsértésekkel üldözik szegény parlamenti képviselőket. Az eskütevő köztisztviselőket olyasmivel zaklatják, hogy mondják ki: "Isten engem úgy segéljen"!

Hogy is tudna ilyesmit felvállalni egy olyan párt utódszervezete, mely templomokat robbantott fel, papokat kínzott halálra és börtönzött be tömegesen, szerzetes- és apácarendeket zavart az utcára? (Hetényi Varga Károly a Papi sorsok a horogkereszt és a vöröscsillag árnyákában, illetve hasonló című, szerzetesekkel foglalkozó könyvében több mint 1000 oldalon át részletezi a magyar egyházmegyék területén történt eseteket, a mai Magyarország területére vonatkozó anyag legalább 6-700 oldal – s a mű még nem teljes, újabb, kiegészített kiadások várhatóak. A szerk.) Hogyan vállalnák Isten nevét egy olyan bukott rendszer örökösei, melyben elképzelhetetlen volt az iskolai vallásoktatás?!

Vastagh Pál szocialista politikus, volt igazságügyminiszter bejelentette: most aztán az Alkotmánybírósághoz fordul az MSZP a köztisztviselői eskü gyakorlati alkalmazásában előforduló visszásságok miatt. A magyar félfeudális állapotok ugyanis odáig fajultak, hogy az ombudsman sem ad igazat a derék szocialistáknak: Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa is úgy vélte, hogy „nem sérül az eskütevő személyes adatai védelméhez fűződő joga”, ha e Marx, Lenin és Sztálin nézőpontjából szentségtelen szavakat, hogy Isten engem úgy segéljen, egy köztisztviselő a szájára veszi. Csúnya kudarc ez a szocialistáknak, s nem az első – az SZDSZ ötletét gátlástalanul lekoppintó négyigenes ízű népszavazás-kezdeményezésükkel is csődöt mondtak. Úgy tűnik, a jó Istennek sem (vagy: Marxnak sem) képesek kiismerni a kapitalista restauráció játékszabályait. Legalábbis, ha az ilyen bogaras formaságokról van szó, mert az anyagi javak birtoklása terén már nem látunk ilyen szemérmes zavarodottságot.

De hogy is edződhetne a jogállamiság elveihez egy olyan párt, melynek 1989 előtt magas posztokat betöltő, s ma is meghatározó funkcionáriusai ölbe tett kézzel nézték a rendőrrohamokat, gumibotozásokat, melyek a jogállamot követelő tüntetőkre zúdultak még 1988-ban is?

Vastagh Pál szerint „a kifogásolt 'Isten engem úgy segéljen!' mondat esetenként az írásos eskü szövegében is szerepel, és az aláírt dokumentumot csatolják a köztisztviselő személyi anyagához. Az MSZP szerint ebből következtetni lehet arra, hogy az aláíró hívő, vagy nem hívő ember.”

Nos, talán ez a legvastagabb tévedés. Ebből ugyanis inkább arra lehet következtetni, hogy az adott képviselő egy olyan ország polgára, amely fölvállalja a keresztény civilizációs hagyományokat, azt a folytonosságot, mely a mai napig összeköti az északatlanti, nyugat-európai és közép-európai népek kulturális szokásait, egybekovácsolja értékrendjüket.

Mert ezek a Kádár-rendszerből többnyire visszaköszönő derék férfiak bizony nem húzódoztak attól, hogy esküdjenek égre-földre, szovjet-magyar barátságra, proletár nemzetköziségre, dolgozó népre – a dolgozó nép legszemtelenebb kizsákmányolásának időszakában. Akkor valahogy nem hallottuk ezeket az úrrá lett elvtársakat protestálni.

Az eskü szövege miatti háborgás nem új, még 1994-ből ismeretes. Az új kormány tagjainak jó része ugyanis nem látta világnézetével összeegyeztethetőnek, hogy Istenre esküdjön. Ez akkor némi megütközést váltott ki a Horn-időszak kezdetén amúgy élénkebb reakciókra képtelen magyar konzervatív ellenzék soraiban. Talán nem véletlen, hogy a választások közeledtével ismét előkerült ez a téma, hiszen ha akad valamely nemes fórum, mely igazukat elismeri, megmenekednek e kínos kötelezettségtől.