Hogy a világban megismerték Bököny nevét, az jobbára egyetlen embernek köszönhető: Radócz Jánosnak. Az ő története 1990-ben kezdődött. Ekkor ott találjuk a helyi általános iskolában, képesítés nélkül, alig húszévesen, majdnem a semmi közepén. Ez az élethelyzet aligha tekinthető olyan ugródeszkának, amiért a könnyű karrierre vágyók összeverekednének.
Úgy tartják, aki birkózott, azon a keserűség nehezen talál fogást. Radócz János tizenévesen birkózott, serdülő magyar bajnok is volt. Húszévesen sem kesergett azon, mi lesz vele ezután a kecsegtető lehetőségeket nem kínáló Bökönyben. Birkózó szakkört indított az iskolásoknak, kemény edzéseket vezetett.
– Abban már 1990-ben is biztos voltam, hogy nem kívánok középszerű versenyzőket nevelni, mindig a lehető legjobbat akarom kihozni a srácokból – mondja az edző.
– Összesen hány gyerekből válogathat?
– Körülbelül száznyolcvan fiú tanul a bökönyi általános iskolában, évfolyamonként tizenöten-húszan vannak. Általában a másodikosokkal kezdem a felmérést. Közülük jellemzően kettô, három, négy gyerek alkalmas alkatilag erre a sportra. Előfordul, hogy a környékbeli településekről, Geszterédről, Nyíradonyból átjár egy-egy tehetséges srác az edzésekre. Mindent egybevéve úgy harminc gyereknek tanítom a birkózást a harmadik osztályosoktól a nyolcadikosokig.
Az első évben egy rossz tornaszőnyegen gyakoroltak a nebulók, ami nem igazán birkózáshoz való alkalmatosság. Annyira nem volt semmijük, hogy az első két versenyre az utat a gyerekek szülei fizették. Csakhogy rögtön elkezdtek jönni az eredmények. A területi és az országos megmérettetésekről érmekkel tértek vissza. Radócz Jánossal madarat lehetett volna fogatni. Őt érdekelte a legkevésbé, hogy bár mindennap erős edzéseket tartott a tornateremben, ezért neki hetente mindössze két szakköri óra díját számolták el. Ráadásul nem várt öröm érte: Székesfehérvárról felajánlottak egy tízszer tízes használt birkózószőnyeget.
1994-ben a világ egyik legjelentősebb versenyét rendezték meg a diák korosztály számára a svédországi Göteborgban. Nagy klubok, sztáredzők vonultak fel. A Bökönyi Diák Sportkört a kutya se ismerte, következésképpen lesajnáló pillantásokat vetettek a magyar csapatra. Hanem a bökönyi gyerekek egymás után fektették vállra a világhírű egyesületek üdvöskéit. Csapatban elsők lettek, egyéniben pedig elhoztak két aranyat, két ezüstöt és egy bronzot.
Azt mondják, a bökönyi ember olyan, mint a befékezett traktor. Tolhatod, akkor se mozdul, kiváltképp, ha valamilyen közösségi eseményhez kellene kapcsolódnia. Így van, nincs így, azt csak akkor tudnánk meg, ha a bökönyiek között élnénk. Mindenesetre 1994-ben egybeforrt a falu népe. Olyan túláradóan büszkék voltak fiaikra, hogy a Göteborgból hazatérő csapatot már a község határában nemzetiszínű zászlókkal várták. Az iskolaudvaron rendezett ünnepségre legalább ezren elmentek, ami tényleg szép szám egy 3500 lelkes település esetében.
– Az idén három diákolimpiai aranyérmesünk lett: Bodnár Zoltán, Rácz Roland és Taskó Gergő – meséli az edző. – Az utóbbi két srác magyar bajnokságot is nyert már.
Radócz János azt ajánlja, nézzem meg az interneten a honlapjukat, mert nem könnyű fejben tartania, hogy az elmúlt tíz évben tanítványai közül ki, hol és hányszor diadalmaskodott, illetve ért el jó helyezést. A lista valóban hosszú és tekintélyes. Van például egy serdülő világbajnoki második helyezettjük is Pistár Róbert személyében.
A honlapon fontosnak tartják közölni az alábbiakat: „Sajnos tanulóink jelentős része munka nélküli szülők gyermeke, hátrányos helyzetű. Úgy véljük, hogy a sport eszközével kitörési pontot, sőt akár kiemelkedési lehetőséget nyújthatunk számukra. Nem elhanyagolható az sem, hogy egy-egy tehetséges sportoló birkózásban elért eredménye vonzerőt jelenthet a település többi fiataljának is… A környékbeli települések tehetséges fiataljait is szeretnénk kiválogatni. Úgy hisszük, reális esély van arra, hogy Bököny kistérségi központtá váljon. A gyermekeknek kollégiumi ellátást kívánunk biztosítani. Szükséges tehát egy harminc-negyven fős kollégium építése. Ez a meghívásos versenyek szálláshelye is lenne. Nemzetközi kapcsolataink is működőképesebbek lehetnének, mert jelenleg a községben nincs olyan hely, ahol el tudnánk szállásolni vendégeinket. Szeretnénk elérni, hogy az Ifjúsági és Sportminisztérium az immár sporttagozatos iskolánkat a kiemelten támogatott bázisintézmények közé sorolja.”
Aki azt gondolja, hogy a sikersorozatért és az abból fakadó, egész Bökönyt érintő fejlődési lehetőségek megteremtéséért piedesztálra állították Radócz Jánost, az téved. Sőt. Jó két éve az iskola akkori igazgatója meglepő dolgot cselekedett.
– Elbocsátott két takarítónőt és engem – emlékezik az edző. – Azzal indokolta a leépítést, hogy nem futja ránk a bérkeretből.
– Nahát, ilyen nincs – hördült fel a hír hallatán a polgármester, Jaksi József. – Majd én kézbe veszem az ügyet.
A falu első embere körbenézett, hol talál egy státust az edzőnek. A Családsegítő Szolgálatnál bukkant rá egy üres állásra. Így történt, hogy a birkózók mestere csecsemőgondozó munkakörbe került másfél évig. No de nem szűnt meg a szakosztály.
Azóta már új ember igazgatja az iskolát, aki pártolja az erős fiúk sportját. Felvette Radócz Jánost napközis tanárnak, emellett folytathatja a birkózás fortélyainak tanítását.
– Mennyi a fizetése, János?
– Bruttó százezer forint a tanársággal és az edzői pénzzel együtt.
– Akkor a levonások után hazavisz durván hatvanezret. Ennyi az összes?
– Ennyi. Ha van bajnok, ha nincs.
A Bökönyi Diák Sportkör az ifjúsági kategóriában hosszú esztendők óta az ország öt legjobb klubja között tanyázik, a Fradi, a Vasas, a Csepel, a Kecskemét társaságában. A Fradiban egy edző legalább ötször annyit keres, mint nyírségi kollégája. Ráadásul az utóbbi egyedül dolgozik. Neki nem volt kitől ellesnie a sportág okításának fortélyait. Mindazonáltal hamar meghívták, hogy legyen a magyar diákválogatott edzője. Csinálta is évekig. Már válogatott szakember volt, amikor jelentkezett a testnevelési egyetemre. Elvégezte, de a diplomát nem vehette át, mert a kötelező nyelvvizsgát még nem tette le.
Ha volnának Bökönyben nagyvállalkozók, a szemükre lehetne vetni, miért nem támogatják a falubeli srácokat. Csak hát – ahogy Erzsike, Piskolczi Gézáné étterem-tulajdonos fogalmazott – itt a jól menők is a földet túrják. Tízmilliót érő kocsija nincs senkinek.
Be kell érniük a birkózóknak azzal az évi egymillió forinttal, aminek java részét az önkormányzattól kapják. A pénzt a versenyeztetésre fordítják.
*
Különös párhuzam fedezhető fel a helybeli görög katolikus pap és Radócz János tevékenysége között. Tizenöt évvel ezelőtt, amikor Beregi István esperest a püspöke a bökönyi hívek szolgálatára rendelte, ott találta magát az egyházmegye talán leglekopaszodottabb templomában, egy elhanyagolt, hitében meggyengült közösségben. Mi több, a faluban az isten elutasításának, az úrgyűlöletnek is volt táptalaja.
A kisszerűségnek, a semmilyenségnek, a romlásnak egyetlen ellenszere van: az alkotás. Az alkotásra Isten szolgája ugyanolyan tettre kész volt, mint a sportember.
– Elhatároztuk, hogy lesz még nekünk paprikából ikonosztázionunk – mesélte a pap. – A szentképfal a XIX. és a XX. század fordulóján egy templomi tűzben megsemmisült. 1988-ban három hektár paprikát műveltünk, hogy összejöjjön a szükséges összeg. Volt olyan nap, amikor száz kéz csumázott. Felemelő érzés, ha összefognak a hívek. Meg is lett az ikonosztázionunk.
A községben tíz emberből hét görög katolikus vallású. Ebből is következik, hogy az esperes szavának súlya van. A református Radócz János sem hagyhatta figyelmen kívül, amikor a pap megvallatta a szülőket, miért maradoznak el hétvégén a fiúk a templomból. Olyankor éppen versenyeztek vagy készültek valamilyen megmérettetésre. Előfordult aztán, hogy az edző megjelent az egész csapattal a szentmisén.
A kilencvenes években elvégezték a templom teljes külső és belső felújítását. Tavaly nyáron elkészítették a térburkolatot is a bejárat előtt. Túlzás nélkül állítható, hogy a bökönyi istenháza párját ritkító művészi egységet alkot a falusi templomokhoz viszonyítva. Ezért azonban tenni kellett.
Beregi István úgy egy évtizede rátalált Nyíregyházán az akkor Magyarországra települő, örmény származású Abramjan Dávid ötvösművészre. Megbízta az oltár elkészítésével. A mester remekművet alkotott. Ma már megfizethetetlen lenne, hiszen többnyire külföldi megrendelésekre dolgozik. A templomhajóban függő csillárok is az ő keze munkáját dicsérik.
Velencei üvegmozaik kereszt fogadja a templom előtt a hívőket. Ugyanebből az anyagból és ugyanilyen technikával készültek a homlokzati ikonok. Puskás László alkotásai nem mindenapi látványt nyújtanak a főutcán sétálóknak.
A pap és az edző letett valamit a falu asztalára. Valami maradandót. Bököny azelőtt a bökönyi bicskásokról volt híres, akik hamar kikapták a csizmaszárból a szúrószerszámot. Más kérdés, hogy a két alkotó, teremtő ember erőfeszítéseiből mennyit érzékel a község népe.
*
Egyesek szerint faluhelyen a kocsma a tájékozódás legjobb helye, ott hangzanak el a tuti igazságok. Nem biztos. A kocsma a túlzások, torzítások terepe is lehet. Ezért az ottani csevegésekben néha nehezebben vesszük észre az igazságot, mint kihalt nyelvben a beszédhibát.
Piskolcziék étterme inkább kocsmaként működik. Ki eszik falun étteremben? Négy fiatalember darvadozik benne meg Erzsike, a tulajdonos. A férfiakból hárman munkanélküliek, egyébként söröznek. Kettő közülük cigány, kettő magyar. Egy társaságban vannak.
Az ember itt ugyanazt hallja, amit a legtöbb kelet-magyarországi faluban. Hogy a polgármester a saját vállalkozásában dolgoztatja a közmunkásokat. Az utak elhanyagoltak, mezőgazdasággal nem éri meg foglalkozni. A „románok, ukránok” elmennek ezerötszáz forintért napszámba, ennyiért a hazai munkanélküli nem vállalja a melót. Sok a lopás. Nincs összetartás az emberekben, még egy jó diszkót se lehet összehozni. Az emberek irigyek azokra, akiknek van valamijük, de azt nem nézik, hogy mennyi munka van mögötte.
A cigányok itt is szeretik hajtogatni a valahol gondosan előre gyártott, önmagukat az erőfeszítések alól felmentő szöveget, vagyis hogy minden nyomorúságuk oka a fajgyűlölet. Igaz, azt nem tudják a kocsmában, hogy hatmillió forint segélyt osztanak ki havonta Bökönyben, és ennek nyolcvan százaléka roma családokhoz kerül. Amúgy a cigányság létszáma a faluban tíz év alatt több mint a kétszeresére nőtt. Panaszkodnak, hogy a környéken itt a legolcsóbbak a házak. A birkózók persze, náluk oké minden, szeretik őket. A pap is rendes ember. De ha a fiatalok elmennek tanulni, nem akarnak a szülőfalujukba visszatelepedni…
Ám ez az írás nem a gondokról szól, hanem az alkotás dicséretéről. Mert csak az alkotómunka adhat rá esélyt Bökönyben is, hogy megforduljanak a kedvezőtlen folyamatok.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
