Kollektív bosszú Amerikán?

Miközben reméljük, hogy a terrortámadás elkövetőire lesújt a törvény szigora, azért abban is bízunk, hogy az amerikaiak rádöbbennek: saját, jól felfogott érdekükben nem folytathatják eddigi életmódjukat – hangsúlyozza a Levegő Munkacsoport havilapja, a Lélegzet.

A „Környezetvédő Szövetség”-be tömörültek véleménye nehezen követhető logikán alapszik. Vitathatatlan ellentmondásokat vonultatnak fel az Egyesült Államok és polgárai „pazarló” életmódja és a harmadik világ nyomora között – bár mintha ilyesmit már hallottunk volna a létező szoc. propagandaanyagaitól kezdve napjaink környezetvédő frázispuffogtatásaiig bezárólag cirka százmilliószor.

De mi köze a terrortámadásoknak ahhoz, hogy „a világ széndioxid-kibocsátásának 25 százaléka az Egyesült Államok rovására írható, ahol a Föld lakosságának mindössze 4 százaléka él”? Most aztán megkapták? Ne adj’isten megbűnhődtek? A tömeggyilkos merénylők által megtámadott toronyban rekedtek mentésére igyekvő, majd rövidesen szörnyethalt több száz tűzoltó fizetett netán az életével azért, mert George Bush „megtagadta az üvegház-hatások kibocsátásának csökkentését előíró Kiotói Jegyzőkönyv elfogadását, ami a világban nagyméretű felháborodást váltott ki”?

Nem valószínű, hogy Oszama bin Laden híveit az motiválta volna, hogy „az Egyesült Államokban 39 millió nagymértékben elhízott ember van”. Nem, az iszlám fanatikusokat a legkevésbé sem foglalkoztatja az indiai monszunáradások sora, melyet – mint erre a lap vezércikke is figyelmeztet – az USA által generált széndioxid-kibocsátás okoz. S a globalizáció fanatikus ellenzőit, akik vélt, bár tételesen sehol ki nem fejtett igazukat anarchista randalírozással, kirakatok szétverésével bizonygatják, bizony nem igazolja, hogy a támadás éppen a World Trade Center ellen irányult. Ha a környezetvédők egy kicsit jobban odafigyelnének a világ eseményeire, netán feltűnne nekik, hogy egy évek óta tartó terrorcselekmény-sorozat végére tett pontot a WTC lerombolása. Oszama bin Laden állt az Egyesült Államok kenyai és tanzániai nagykövetsége, valamint egy hadihajója elleni véres merényletsorozat mögött (miközben Oszama bizony nem sok könnyet hullatott az esőerdőkért), s a WTC felrobbantására is tettek már kísérletet ugyanezek az elmebeteg fanatikusok. E merényletsorozat halottainak száma a WTC elleni támadás előtt több száz főt tett ki. Ők is azért fizettek, mert „a Földön 1,1 milliárd alultáplált ember van”?! Ez a kíméletlen támadássorozat pedig nem csillapodott addig, amíg nem állt lángokban a Pentagon, nem füstölt autóbomba a Külügyminisztérium előtt, nem rettegett az újabb csapásoktól egész Amerika. Ez kinek volt jó? Vagy – milyen következményekkel jár?

Talán az Egyesült Államok sebbel-lobbal rohan, és aláírja a Kyotói Egyezményt? Ennek hatásra Indiában elállnak a monszunesők? A rettenetes mennyiségű szennyezőanyagot termelő és környezetüket vadul irtó harmadik világ-beli országok, akiket valahogy ritkábban szólítanak fel arra, hogy nagyobb felelősséggel viseltessenek bioszférájuk iránt, ettől kezdve kevesebb erdőséget égetnek fel? Amerika-szerte meaculpáznak a kövér emberek, megfogadva, hogy fogyásnak indulnak? Esetleg elköltöznek egy közép- vagy dél-amerikai város nyomornegyedébe?

Mindenekelőtt nem árt leszögezni, hogy a tudatos környezetvédelem és az emisszió jelentős önkorlátozása bizony a fejlett országokat jellemzi. Németország igen jelentős lépéseket tett ezen a területen. Demagógia Amerika szemére vetni, hogy társadalma fgyasztói társadalom – egy olyan szövegkörnyezetben, amely a terrorcsapásokról szól. Attól, hogy néhány, egyébként a fogyasztói társadalom keblén nevelkedett, onnan kivonulni nem akaró, vastagabb pénztárcájú fiatal bármikor el tud reppenni Seattle-be vagy Genovába, hogy ott randalírozzon, még vajmi kevés köze van a globalizációnak ahhoz, hogy ma lépfene-betegség miatt halnak meg postai alkalmazottak. Jó lenne az eseményeket, terrorcsapásokat és háborúkat a saját helyi értékeik alapján kezelni.