Megosztják tudásukat és borukat

Micsurin-kertnek hívja szüleitől megörökölt telkét Szunyog Tibor, mert abban a kertben – ahogy egy kertbarátkör vezetőjéhez illik – szinte minden megterem, pedig nem több 1600 négyszögölnél.

Egy éve lett részönkormányzat Miskolc peremkerülete, Görömböly, amely valaha (az ötvenes évek gigantomániája csatolta őket az akkori iparvároshoz) önálló település volt. Több mint négyezren lakják a rendezett, csupazöld „kertvárost”, aminek híresen szép pincesorát, görög és római katolikus templomait, nemrég felújított, gyönyörű közösségi házát képeslapokon is megörökítették.
Szunyog Tibor főállásban gépész a MÁV-nál, emellett pedig alapítója a görömbölyi kulturális egyesületnek, tagja a részönkormányzatnak, a helyi görög katolikus egyház testületének és a polgárőrségnek, továbbá évek óta vezetője a közösségi házban működő kertbarátkörnek.
– A vasútnál 12-24 órában dolgozom. Hogy mikor pihenek, az néha nekem is rejtély – somolyog a pirospozsgás, örökmozgó férfi, s azt mondja, a görömbölyi ember ma sem tartja „miskolcinak” magát, miként a tapolcai sem.
– Az olyan kezdeményezés, mint a kertbarátkör is, nem új keletű, bár soha nem csapott lármát körülötte a sajtó. Ön szerint mi a jelentősége a mai világban egy kertbarátkörnek?
– Elsődlegesen az örömszerzés, aztán a földszeretet. A nyugalom, a biztonság keresése. Mi, harmincketten tavasztól őszig dolgozunk a kertünkben. Egyikünk sem mezőgazdász, a tagok zöme már nyugdíjas. Kéthetente, főleg a téli időszakban, összejárunk egy szakember előadását meghallgatni, amin időnként elvitatkozunk. Mindig találunk valami apropót ahhoz, hogy együtt lehessünk, hogy ünnepelhessünk. Megosztjuk egymással a tudásunkat, a borunkat. Az örömünket és a bánatunkat. A tagok nem a városból járnak ki „hétvégi kertjeikbe”. A görömbölyiek paraszt őseiktől örökölt szőlőjüket, gyümölcsösüket gondozzák a felmenőktől kapott szakértelemmel és földszeretettel. Nem mellékes persze a haszon sem. A saját szükségleten felüli javakkal való piacolásnak máig is hagyománya van nálunk. A nyugdíjas péntekenként felül a buszra, és irány a miskolci Búza téri piac. Amikor a hetvenes évek elején hozzákezdtem a szőlő- és gyümölcstelepítéshez, a nagynéném piacolt a termésemmel. Nekem és a pedagógus feleségemnek is jól jött ez a jövedelemkiegészítés.
– A görömbölyi kertbarátok híresek a hagyományos őszi termékbemutatóikról is. Sokan járnak erre ki Miskolcról, vásárral mégsem kötötték egybe. Miért?
– Egyszer talán erre is sort kerítünk, de ezeknek a bemutatóknak nem céljuk a piacolás. Ez a mi megmérettetésünk, ahol a télen megtanult elméletet nyáron hasznosítjuk. Jó érzés ilyenkor bizonyítani. Magunknak is, másoknak is. És a fiataloknak is jó átadni ezt a tudást. Van egy ifjúkertbarát-körünk az iskola szervezésében, amiben a feleségem vállalt szerepet. A mai ifjúság sajnos nem sok hajlamot mutat a kertészkedésre, de mi megpróbáljuk élesztgetni bennük. Az ifjú kertbarátok görömbölyi vetélkedőin a környékbeli iskolák csapatai vesznek részt.
A programokat mindig a közösségi házban tartjuk, amely három évvel ezelőtt komoly társadalmi összefogással újult meg. A kertbarátkör tagjai is kivették belőle a részüket. A házban különben egész évben pezseg az élet, mert a görömbölyiek nagyon aktívak. Vetélkedők, kiállítások, találkozók zajlanak az alvégtől a felvégig, vagy ahogy itt mondjuk; a pinceszerig. Ez a pinceszer nemcsak látványnak szép, de éléskamrának is hasznos.