November 16.: Magyar politikai élet (1.)

Az MSZP alkotmánymódosítási javaslata; az MSZP a szövetkezeti üzletrészekről; az MLSZSZ nyílt levele Fónagy Jánoshoz; A Fidesz-frakció a gyermekvédelmi törvény módosításáról.

MTI
2001. 11. 16. 14:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MSZP alkotmánymódosítási javaslata

Az alkotmány módosítását kezdeményezték szocialista képviselők. A módosítás szerint szükség esetén – az Országgyűlés helyett – a kormány engedélyezhetné külföldi csapatok magyarországi mozgását.
„Ha a Magyar Köztársaság, a kollektív védelem érdekében, az Észak-atlanti Szerződés 5. cikke szerinti intézkedések megtételét vállalta, a kormány – az Országgyűlés haladéktalan tájékoztatása mellett – saját hatáskörében engedélyezheti külföldi fegyveres erők Magyarország területén – ide értve az ország légterét és vízi útjait is – történő átvonulását, magyarországi állomásozását, a katonai alkalmazásra való felkészülését, magyarországi vagy az ország területéről kiinduló alkalmazását” – mondaná ki az alkotmány, ha az Országgyűlés áldását adná az MSZP javaslatára.
Az MSZP által pénteken közzétett törvényjavaslat értelmében a kormánynak haladéktalanul tájékoztatnia kell az engedély megadásáról az Országgyűlést. Az előterjesztés szerint abban az esetben, ha az Országgyűlés a döntés meghozatalakor nem ülésezik, a kormánynak kezdeményeznie kell a parlament összehívását.
A Kovács László pártelnök, Nagy Sándor frakcióvezető és Juhász Ferenc honvédelmi bizottsági alelnök aláírásával benyújtott előterjesztés szerint az ország biztonságához, a nemzetközi kötelezettségek teljesítéséhez fűződő érdek indokolja, hogy Magyarország a kollektív védelemhez szükséges intézkedéseket kellő időben meghozza. A szocialista képviselők ugyanakkor leszögezik, hogy a magyar fegyveres erők alkalmazását – még az Észak-atlanti Szerződés 5. cikkének hatálya idején is – csak az Országgyűlés rendelheti el.

Az MSZP a szövetkezeti üzletrészekről
Az MSZP kormányra kerülése esetén minden szövetkezeti üzletrész-tulajdonos problémáját meg kívánja oldani, erre vonatkozó indítványukat pedig országgyűlési határozati javaslatban már benyújtották a palamenthez – mondta Orosz Sándor, a párt agrárpolitikai munkacsoportjának vezetője pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
Az ellenzéki képviselő tájékoztatása szerint a javaslatban arra tesznek kísérletet, hogy a rendezés valamennyi szövetkezeti ágazat valamennyi tulajdonosára terjedjen ki, továbbá térjen ki a költségvetési eszközök felhasználásával vásárolt szövetkezeti üzletrészek további sorsára és jelenjenek meg benne az érintettek érdekeit figyelembe vevő alternatívák.
Orosz Sándor Sír Kánhoz hasonlította Orbán Viktort, aki „a dzsungel egyedüli ura és az is akar maradni, ám ha Sír Kán csak az erő nyelvén ért és nem rendezi a helyzetet”, az MSZP támogatja azt az országos kezdeményezést, amely demonstráció-sorozatokkal kívánja sürgetni az agrárproblémák megoldását.

Az MLSZSZ nyílt levele Fónagy Jánoshoz
„Tisztelt miniszter úr!
A Magyar Légiforgalmi Szolgálatok Szakszervezete megdöbbenéssel értesült arról, hogy az LRI hivatalos lapjának novemberi számában (felelős kiadó: Somogyi Tóth Gábor LRI mb.ig.) a kambodzsai kommunista rezsim szellemisége, a Vörös Khmerek gondolatvilága, Pol Pot totalitarizmusa köszön vissza.
Serva ordinem et ordo te servabit (szerző: P.M.) címen megjelent cikk arra szólít fel, hogy aki másként gondolkodik, aki nem ért egyet az LRI gazdasági vezetői által meghatározott ”egyeniránnyal„ azt ki kell irtani, kérlelhetetlenül! Aki fel meri emelni a szavát a gazdasági visszaélések ellen, azt ki kell irtani. Aki szóvá teszi a törvénytelenségeket, jogtalanságokat, azt ki kell irtani. Aki a jogos munkavállalói érdekvédelmet képviseli, azt ki kell irtani. Mindenkit ki kell irtani, aki nem tapsol az LRI ”Vörös Khmer„-jeinek. (...)
Ma ez a hivatalos álláspont a Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóságnál. Meddig még Miniszter úr? Milyen kormánynak a tagja ön, ahol ez megengedhető?
>>Másodjára pedig valóban beindulhatnak azok tápláló-gyarapító folyamatok, amelyeknek tényleg csak a csillagos ég a határa. Ez nem más, mint a ”jó„-ra való szabadság. Igen, jó lenne úgy működni, mint az egyenirányító. Hiszen a szabadság távlata a ”jó„ irányba is végtelen. A másik irányt egyszerűen próbáljuk meg elfelejteni és elfelejtetni. Kiiktatni. Ha minden kötél szakad, és másként nem megy, kiirtani. Kérlelhetetlenül.<<
A Magyar Légiforgalmi Szolgálatok Szakszervezete követeli Öntől, Miniszter úr, hogy haladéktalanul induljon vizsgálat a cikkel kapcsolatban. Somogyi Tóth Gábor mb. igazgató – mint a lap felelős kiadója – igazgatói beosztásából kerüljön felfüggesztésre, mert aki ilyen cikket megjelenít, egy tájékoztató kiadványban az nem lehet a Magyar Állam egyik közintézmények munkáltatói jogkörrel felruházott felelős első embere. Budapest, 2001. november 16. Metes György MLSZSZ elnök.”

A Fidesz-frakció a gyermekvédelmi törvény módosításáról
A Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja a Terry Black-ügy nyomán a nemi önazonosságra nevelést is a nevelési célok közé kívánja sorolni a gyermekvédelmi törvény napirenden lévő módosításakor – hangzott el Selmeczi Gabriella és Surján László fideszes képviselők pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Újságírói érdeklődésre Selmeczi Gabriella, a Fidesz szociális kabinetjének vezetője elmondta: a Terry Black-ügy kapcsán tárgyaltak a szociális és családügyi miniszterrel. Harrach Péter arról tájékoztatta őket, hogy a tárca az örökbefogadással foglalkozó valamennyi jogszabályt átvizsgálja, és azután dönt az esetleges törvénymódosításról. A gyermekvédelmi törvény módosításáról Selmeczi Gabriella közölte, hogy a kormány és a koalíciós pártok egyaránt támogatják a Fidesz-frakció kapcsolódó módosító indítványait.
Ezek közé tartozik, hogy 10 százalékkal kívánják emelni a nevelőszülőnek a magatartási zavarokkal küszködő gyermekek után járó nevelési díj összegét, ami jelenleg az öregségi nyugdíjminimum 140 százaléka.
A Fidesz javasolja továbbá, hogy a titkolt terhességet követő szülés esetén a gyermek születési helye szerinti gyámhivatal legyen az illetékes az örökbefogadási eljárásban. A legnagyobb kormánypárt elképzelése szerint a gyámhivatalnak mérlegelési joga lenne az örökbefogadásról akkor is, ha az édesanya csak ritkán – évente néhányszor – tartja a kapcsolatot gyermekével.
Surján László arról beszélt, hogy a Fidesz-frakció az eddig biztosított otthonteremtési támogatás összegét az öregségi nyugdíjminimum negyvenszeresére kívánja emelni. A Fidesz kapcsolódó módosító javaslata szerint az otthonteremtési támogatást az állami lakásépítési programban foglalt célokra is igénybe lehet majd venni.
Mint elhangzott, a Fidesz – az érvényben lévő jogszabályt módosítva – a házasságkötés után is biztosítaná a szegény sorsú egyetemista, főiskolás fiatalok kiegészítő családi pótlékát. Kiemelt összegű kiegészítő családi pótlékot kaphatnak az elképzelések szerint azok a nagyszülők a jövőben, akik unokáikat nevelik.
A gyermekvédelmi törvény módosításáról még az idén dönt az Országgyűlés. A módosított jogszabály a tervek szerint 2003. január 1-jén lép hatályba.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.