Azok merik magyarellenességgel megvádolni a jelenlegi kormányt, akik nemrég még szélsôjobbra kacsingatónak, magukban egyenesen fasisztának bélyegezték, mert föl merte emelni a szavát az osztrák csalárd földvásárlásokkal kapcsolatban. Azok keltenek pánikot idehaza a környezô országok népeit és a velük „lepaktáló” miniszterelnököt gyalázva, akik tulajdonképpen maguk rettegnek. Mert hallják az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, vajdasági magyarok megkönnyebbült sóhaját, felszabadult örömét: „Újra egyek vagyunk!” Nagyon nem tetszik ez azoknak, akik a nemzeti egyetértést csak hamis kampányjelszónak tekintik.
Fenyegetôzésük, álszent aggódásuk, amellyel megpróbálják a munkavállalók ezreit szembefordítani a jelenlegi hatalommal, demagóg kampányfogás csupán. De ördögi megszerkesztettségében tulajdonképpen tökéletes és hatékony. Ezért kell újra és újra lelepleznünk. Hiszen ki ne féltené munkahelyét, a maga és családja kenyerét, ha fenyegetve látja? De vajon fenyegeti-e az Orbán–Nastase megállapodás a magyar munkahelyeket?
Ha mögéjük nézünk a híreknek, könnyen belátjuk, hogy szó sincs ilyesmirôl. Annak a külföldinek, aki Magyarországon munkát kíván vállalni, legalább tíz kemény feltételnek kell megfelelnie. Ebbôl egyetlenegy alól mentette fel a román nemzetiségű munkavállalókat az egyetértési nyilatkozat. Vagyis, ha a kilenc feltételnek megfelelnek, akkor nem kell vizsgálni velük kapcsolatban a munkaerô-piaci helyzetet, tehát szabadon kereshetnek állást az országban. És betölthetik, ha találnak. Más persze a feketemunka. De az eddig sem államközi szerzôdések alapján szervezôdött. Hogy mennyire nehéz Romániában hatékonyan megszervezni az arra alkalmas dolgozók külföldi foglalkoztatását, mi sem bizonyítja jobban, mint a külön erre a célra létrehozott állami hivatal felállítása. Nem tudták ugyanis kitölteni az eddig rendelkezésükre álló kvótát sem. Vajon mitôl indulnának meg most tömegesen? Azért, mert egy korlátolt gondolkodású, szűk látókörű, érdekeinek mindent alárendelô kampánystáb mást már nem tud kitalálni ellenfelei bemocskolására, lejáratására?
Az pedig, hogy a szocialista és szabad demokrata politikusok a nekik elkötelezett pártsajtójuk lelkes támogatása mellett most azon aggódnak, hogy „kiveszett a kedvezménytörvénybôl a határon túli magyarok számára a kedvezmény”, szinte már bájos, annyira primitív. Tessék csak meghallgatni a magyarigazolványért folyamodókat! Ôk majd elmondják, hogy nem méricskélik óvodások módjára, kinek a kedvezménye a nagyobb, nem latolgatják kufárszellemmel, hogy kaphattak volna többet is, hanem boldogok és büszkék. Arra, hogy papírjuk lehet arról, ôk magyarok. Hogy visszakapták végre ezt a státust. Közben pedig hüledeznek a magyar belpolitikán, hogy ebbôl is ekkora botrányt bírt kavarni. Ôk ugyanis nem értik, nem érthetik, hogy a szocialisták csak a közelgô választásokra sandító képmutatásból szavazták meg a törvényt, titkon abban bíztak, hogy az érintett kormányok ellenállásán úgyis elvérzik a végrehajtás, amit ismét csak fel lehet majd róni a „dilettáns fiúk” kormányának. De nem így lett. Ezért fordítanak most szembe anyaországi magyart határon túlival, magyar munkavállalót a románnal. Ezért uszítanak. És ezzel nagyobb veszélyt jelentenek, mint huszonhárommillió román munkavállaló.
origo.hu
Menczer Tamás: Ez még soha nem jutott eszembe! Avagy Magyar Péter ámokfutásának két hete, 1. rész.
